Vadásznapló-töredékek

Sűrű, nagy pelyhekben hull alá a hó, patyolatfehér szemfedőt borít a pihenő anyaföldre. Kályhámban vígan pattog a tűz. Ropognak és szikráznak a nagy fahasábok. A szürke téli est leszáll. Csend van odakint, csak néhány elkésett varjú igyekszik éjjeli tanyája felé, rekedt hangon károgva: Kár, kár!... Gondolataim visszakalandoznak a múltba. Vadászképek elevenednek meg előttem. Magam előtt látom a hatalmas medvét, kárpáti erdeink büszkeségét, látom a szirti sas köreit fenn a szédítő magasban, és megcsendül fülemben a kárpáti ősszarvas érces hangja. Vadászeseményeket foglal magában e kis munka, mozaikszerű képeket vadászmúltamból, kiragadva a sok közül, ahogy éppen eszembe jutottak. Tökéletlen színekben megrajzolva, hiszen az emberi toll nem képes a fenséges Természet méltó ecsetelésére. Emlékeimet híven igyekeztem visszaadni úgy, ahogy annak idején átéltem azokat. Fogadja az olvasó szeretettel e naplótöredékeket. Olvasásuk közben talán elfelejti rövid időre a mostani idők rohanó áradatát, csendes, békés légkörbe vezetik őt vissza, a Természet közelébe, hol felülemelkedünk a kicsinyes emberi érzéseken, hol távol vagyunk az emberi rútságoktól. Gondolataim visszaszállnak, és vágyódva gondolok vissza az elmúlt időkre. Es sűrű nagy pelyhekben hull alá a hó... - Neczpál, 1939. december havában (Előszó)