Üvöltő szelek - nagy magyar vádirat

Varecza László az Üvöltő szelek lapjain a végső, kétségbeesett felháborodás és a kozmikus magány hangján szólal meg. Miközben a cím finom utalásként is értelmezhető a világirodalmi klasszikusra, a kötetben nyoma sincs romantikus feszültségnek: az ,,üvöltő szelek" itt a szerző fejében és a szombathelyi utcákon süvítő, őt üldöző és elnémítani akaró láthatatlan erők - a ,,gyilkos magyar állam", a korrupt bíróságok és az elmeorvosok konspirációi. A litániaszerű, zaklatott és dühödt szövegfolyam szinte fizikai erejű viharként söpör végig az olvasón. Varecza a tőle megszokott kíméletlen nyerseséggel és obszcenitással kiáltja világgá sérelmeit, a kényszergyógykezelések emlékét és a társadalomból való teljes kirekesztettségét. A szavak ritmikus ismétlése, a mondatok széttördelése és a szinte hisztérikus kiáltások olyan hatást keltenek, mintha maga a szöveg is a címben szereplő, megállíthatatlan szélviharban született volna. Az Üvöltő szelek az életmű egyik legdinamikusabb, leginkább feszült és megrendítő darabja: egy magára hagyott, sarokba szorított ember artikulálatlan, mégis költői erejű üvöltése a semmibe.