A KönyvKereső szolgáltatás csak regisztrált ügyfeleink számára elérhető.
Hogy igénybe tudja venni, kérjük, jelentkezzen be, vagy regisztráljon oldalunkon.
A kaliforniai Visali jellegzetes, jómódú amerikai kisváros. Amikor váratlanul mód nyílott az amerikai olimpiai csapat "levetett" edzőuszodájának megvásárlására, az illetékes tisztviselő egyetlen nap alatt előteremtette a hatvanezer dolláros foglalót - a testületi határozathozatal hosszadalmas procedúrája nélkül, mindenki örömére.
A New York-i East Harlem az egyik legszegényebb amerikai közösség, ahol óriási a munkanélküliség, magas a bűnözési arány. Mégis: az Egyesült Államok legjobb állami középiskolái közül jó néhány éppen East Harlemben működik.
A bürokratizmusáról hírhedt Pentagonban néhány elszánt tisztviselő megértette, és másokat is meggyőzött róla, hogy a Hadügyminisztérium "fogyasztói" nem a tábornokok, hanem a katonák. A bázisokon ma nagyfokú parancsnoki önállóság uralkodik. Nem az előírások a fontosak, hanem az a cél, hogy a katonák és hozzátartozóik minél jobb körülmények közt éljenek és dolgozzanak.
Van, ahol a rendőrség lízingeli a járőrautókat, másutt a helyi köztisztasági hivatal is versenybe száll a magánvállalkozásokkal: ki végzi el olcsóbban, jobban a szemétgyűjtés és az úttisztítás feladatát. Van egyetem, amely garanciát nyújt a végzetteknek: ha adott időn belül nem találnak állást, további kurzusokat végezhetnek díjtalanul.
Új szelek fújdogálnak a közösségi szféra egész területén világszerte, olyannyira, hogy sokan már szemléleti forradalomról beszélnek. A változások lényege: erényt kovácsolni a szükségből, nem csak költeni a pénzt, hanem akár meg is keresni azt a közösség számára.
Az amerikai szerzőpáros nagy nemzetközi feltűnést keltett könyve helyzetképet ad e különös forradalom mai állásáról, összegzi a "közvállalkozói" kísérletek közös vonásait. Roppant lebilincselő és szórakoztató olvasmány, egyszersmind az új, megtermékenyítő gondolatok valódi kincsestára. A kötetet nem csak a központi kormányzatban és önkormányzatokban dolgozók forgathatják haszonnal, és kaphatnak belőle ötleteket (a közhivatalnokoktól és polgármesterektől kezdve a rendőrökön, tűzoltókon, kórházvezetőkön át az iskolaigazgatókig és közintézményi adminisztrátorokig), hanem mindenki, akit érdekelnek az újfajta társadalmi kísérletek, egy új gondolkodás kialakulása, és akit lenyűgöz a kimeríthetetlen emberi találékonyság.
TARTALOM
Köszönetnyilvánítás 9
Előszó 13
Bevezetés: amerikai "peresztrojka" 21
Katalitikus kormányzat: kormányozza a hajót, nem csupán evez 43
Közösségi tulajdonú kormányzat: hatalmat ad, nem csupán szolgáltat 65
Versengő kormányzat: verseny a szolgáltatásokban 90
Küldetésvezérelt kormányzat: az előírás-vezérelt szervezetek átalakítása 121
Eredményvezérelt kormányzat: az eredményeket finanszírozza, nem pedig a ráfordításokat 149
Fogyasztóorientált kormányzat: az ügyfél igényei a fontosak, nem a bürokráciáé 175
A vállalkozó kormányzat: megkeresi a pénzt, nem csak elkölti 201
Előretekintő kormányzat: nem a gyógymódon, a megelőzésen a hangsúly 223
Decentralizált kormányzat: a hierarchiától a közösségi részvételig és a csoportmunkáig 251
Piacorientált kormányzat: változások kikényszerítése a piac révén 277
Az összkép 304
Függelék 322
Függelék 334
A kutatás forrásairól 343