Péterszabó Szilvia, Vicsápi Natália

Tükröm, tükröm...

cwh world s.r.o  | 2025  | kemény kötés  |  209 oldal

Libri Antikvárium
Látszólag semmi közös nincs bennük. Egyikük a zenei toplisták élén ragyog, a másik az üzleti életben arat sorozatos sikereket. Mindketten a maguk területén jutottak fel a csúcsra, hogy aztán egyetlen pillanat alatt omoljon össze körülöttük minden. Péter Szabó Szilvia neve Magyarországon egyet jelent a 2000-es évek ikonikus sikertörténetével. A NOX együttes fiatal énekesnőjeként rekordidő alatt jutott a zenei csúcsra. Platinalemezek, teltházas Aréna-koncertek, állandó médiajelenlét, országos ismertség fémjelezték egyedülálló diadalmenetét. Vicsápi Natália eközben a vállalkozói szférában futott be, saját nyomdaipari cégét építette fel nulláról, és lett Szlovákia-szerte elismert és ünnepelt üzletasszony - kétszer az év vállalkozójának is választották -, majd később önismereti tanítóvá érett. Két nő, akik teljesen eltérő karrierutat választottak, mégis meglepően hasonló sorsfordulókon mentek keresztül. Még a talajt is szinte egyidőben húzták ki a lábuk alól. Mindketten a saját világuk csúcsán álltak, amikor egy-egy tollvonással véget ért minden. Szilvia számára a szerelem elvesztése és a színpad fényeinek kialvása jelentette a mélypontot, Natáliát pedig egy igazságtalan oligarchia aljas támadása taszította a szakadék szélére. Elvettek tőlük mindent, amit hosszú évek munkájával építettek A saját területükön mindketten bebizonyították, hogy a legmélyebb gödörből is fel lehet állni. Szilvi újra teltházas sportcsarnokok, hatalmas arénák tömegei előtt énekel, Natália pedig ezreknek segített sorsot fordítani, miközben ismét virágzó vállalkozást épített. Kettejük barátságából pedig idővel közös küldetés született: tapasztalataikkal és történetükkel másokat szeretnének segíteni abban, hogy a legnehezebb pillanatokból erőt merítsenek. Történetük iskolapélda mindannyiunknak, akik valaha elveszítettük, amiben hittünk
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 890 Ft

A termék megvásárlásával

489 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel 2026.07.06-tól

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - név/ajándékozási beírással
Kiadó cwh world s.r.o
Kiadás éve2025
Oldalak száma:209
Súly456 gr
ISBN2310021504660
ÁrukódSL#2113252579
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 890 Ft

A termék megvásárlásával

489 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel 2026.07.06-tól

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Szentesi Éva: Míg a halál nem választSzentesi Éva: Míg a halál nem választ