Tükörtánc

Az 1893-ban született finn költő, Aaro Hellaakoski életműve meglehetősen társtalan a huszadik század első felének világirodalmában. Rilkét, Hermann Hessét szokás emlegetni vele kapcsolatban; a magyar olvasónak talán Adyt s a nyugatosokat idézi egy-egy költeménye. Lényegében, s pályája egészét tekintve, egyedülálló jelenség. Első korszakára a bravúrosan kötött formák s az erős énközpontúság jellemző, második szakaszában a lazább, szabadabb versbeszéd, s a keleti filozófiákkal rokon, az én elvesztésében boldogságot találó költemények válnak uralkodóvá. De lírája, tartalmaiban s formájában egyaránt, sokkal gazdagabb, mintsem e nagy tendenciák megvonásával érzékeltethető volna. Ha jellegzetesen szimbolista költőnek nevezzük, feltűnik, hogy kifejezésmódja olykor a szürrealizmusig ível, ha formagazdagságát dicsérjük, azt is meg kell említenünk, hogy nagyon is korán kísérletezik az élesen metszett, keményen megszaggatott szabad verssel. A megismerés utáni vágy s a megismerhetetlen világ ellentmondásai feszítik. Természetfilozófiákon edzett hite a groteszkségig fanyar istenversekben kondukál. Az északi erdők havas csapásainak, a finn táj áfonyás ízeinek költője, s a városiasodásé is; századunk szorongató bizonytalanságérzete hatja át. Nem-euklideszi világlátása magán viseli annak a változásnak jegyeit, melyet korunk fizikusai előidéztek ismeretelméleti gondolkozásunkban. Érzéki és érzékeny költő, az élet szellemi és anyagi titkait kutatja. Rendkívüli sokfélesége mégis egységes és egyéni, költészetét senkivel össze nem téveszthető, belső izzás feszíti mindvégig.