Zsidó Ferenc

Trendek és elhajlások

lector kiadó marosvásárhely  | 2021  | kartonált ragasztókötés visszahajló füllel  |  223 oldal

Libri Antikvárium
"Zsidó Ferenc író, kritikus 1976-ban született Székelyudvarhelyen, jelenleg Székelykeresztúron él. A Székelyföld folyóirat főszerkesztője. Fontosabb kötetei: Szalmatánc (regény, 2002); Csigaterpesz (novellák, 2005); Autóstoppal Európában (regényes útirajz, 2007); Laska Lajos (rövidprózák, 2012); Csak egyenesen! (irodalomkritikák, 2016); Huszonnégy (regény, 2017, 2018). Zsidó Ferenc kötete az elmúlt években írt kritikáiból nyújt válogatást. Főként prózaköteteket, kisebb számban verseskönyveket, illetve monográfiákat és tanulmányköteteket vizsgál, ugyanakkor néhány román szerző magyarra fordított művét is. Tudatos törekvése volt olyan szerzőket is reflektorfénybe állítani, akiknek könyveiről alig, vagy keveset írtak: a kritikusi kockázatvállalás szerinte itt kezdődik. Így némiképp kirajzolódik egy "személyes kánon" is. Folytatva előző kritikakötete, a Csak egyenesen! által kijelölt utat, ezúttal is azt tartotta szem előtt, hogy szakmai kritériumoknak megfelelve, de közérthetően, élőbeszédszerűen írjon, átlagolvasóknak próbálva tájékozódási pontokat, fogódzókat nyújtani."
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 990 Ft

A termék megvásárlásával

299 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó lector kiadó marosvásárhely
Kiadás éve2021
Oldalak száma:223
Súly230 gr
ISBN2310016542646
ÁrukódSL#2112548780
Kötéskartonált ragasztókötés visszahajló füllel

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 990 Ft

A termék megvásárlásával

299 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Steve Berry: A Medici-hagyatékSteve Berry: A Medici-hagyaték