Karácsonyi János

Történelmi jogunk hazánk területi épségéhez

szent istván társulat  | félvászon  |  160 oldal

Libri Antikvárium
Az 1914. július 28-án kitört rettenetes háborúban egyszerre tudatára ébredtünk, hogy megint mily szörnyű veszedelemben forog hazánk! Óriás, nagy államok hidegvérrel, előre elhatározták Magyarország eltiprását és hazánk területének a szomszéd államok közt való szétosztását. E rablóművek végrehajtásánál számítottak a hazánkban élő, nem magyarajkú népek közreműködésére is és azokat előre fizetett lázítókkal, ábrándos kecsegtetésekkel, történeti hazugságokkal félrevezetni igyekeztek. Ekkor ébredtünk tudatára annak is, mennyire szükség van a magyar hazában élő összes népeknek az egyetértésre, a testvéries szeretetre és kölcsönös támogatásra! Kis nemzeteket, egyes népeket most éppen úgy elseper a kényurasággal, erőszakkal és annak minden hazug fortélyával összeállított, rettenetes seregeket, romboló fegyvereket összeszerző nagy állam, mint akár a népvándorlás korában. A létfenntartás és az emberbe oltott szeretet egyaránt parancsolja tehát, hogy elfeledve a régi félreértéseket, eldobva az egymás ellen törő önző célokat, az egyetértés, testvéries szeretet állandósításán dolgozzunk. E magasztos célt óhajtja előmozdítani e művecske is. Nem fedd, nem követelődzik, hanem fölvilágosítani akar. /Részlet a könyvből/
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 14 990 Ft

A termék megvásárlásával

1 499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó szent istván társulat
Oldalak száma:160
Súly200 gr
ISBN2310016909050
ÁrukódSL#2112707146
Kötésfélvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 14 990 Ft

A termék megvásárlásával

1 499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Leor Zmigrod: Ideológiák az agybanLeor Zmigrod: Ideológiák az agyban