Történelem I. Vázlatok az ókor történetéről

nemzeti tankönyvkiadó  | 1998  | puhatáblás, ragasztókötött  |  127 oldal

Libri Antikvárium
Tantárgy: Történelem Évfolyam: 9. A tankönyvjegyzéken szerepel. A kötet az őskor, az ókori kelet, a görögség, a rómaiak és a kora középkor történetét ismerteti. A viták tüzében keletkezett sorozatot leginkább azzal tettük ki a támadásoknak, hogy csakugyan vázlatszerűen, tömören, sokszor csupán egy-egy szóval utalva a folyamatokra foglalja össze benne a szerző az adott kor történelmét. Az idő azóta megmutatta, hogy csakugyan szükség van erre a típusú tankönyvre is, ha máskor nem, hát az érettségire, felvételire való felkészüléskor. Ilyenkor a diák már nemigen képes a vaskos tankönyvek mindegyikét újra áttanulmányozni, sőt talán kedve sincs hozzá. Egy új, rövid összefoglalásért azonban nagyon hálásak a tanulók, s ezen túl az újfajta áttekintésnek megvan a pedagógiai haszna is. A nagyvonalúbb, nagyobb íveket kirajzoló, nem a részletkérdésekben elmerülő kiadvány ugyanis - jellegéből adódóan - olyan összefüggésekre is rávilágít, olyan hasonlóságokra, különbségekre is felhívja a figyelmet, amelyek a hagyományos tankönyvben esetleg homályban maradtak.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 890 Ft

A termék megvásárlásával

389 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
alul kissé foltos lapélek
Kiadó nemzeti tankönyvkiadó
Kiadás éve1998
Oldalak száma:127
Súly159 gr
ISBN2399954586653
ÁrukódSL#2111231489
Kötéspuhatáblás, ragasztókötött

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 890 Ft

A termék megvásárlásával

389 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Dr. Csernus Imre: A magyarDr. Csernus Imre: A magyar