Tó a levegőben

Újév napján kezdődik ez a könyv, szilveszterrel fejeződik be. A két dátum közt: a kerek egy év. Egy esztendő története követhető nyomon a sorozatnyi tárcából, azaz nem követhető nyomon, mert voltaképp nem történik itt semmi – pontosabban semmi olyas, amit „történet”-nek, „történés”-nek nevezhetünk a szó hagyományos értelmében. „Cselekvés”-nek sem túlzottan; amit tükröznek e szövegek: leginkább „létezés”. „Hősük”, Thakács napjai a szimpla lét-kategóriába sorolhatók be: utcán lohol; ül, ül a biszon, egyik dél-alföldi városból a másikba ingázva, és viszont. Napjait, bévül az említett kategórián, mivel tölti? Csak utalásokból sejteni, hogy újságírással, riportokra rohangál, klaviatúrán kalapál, telefonon távbeszél, sőt talán internetezni is igyekszik(!) Ám a lényeg messze nem ez. A lényeg, mondjuk: ül Thakács a buszon, ki-kibámul az ablakon, nézi, amit lát, vagy nem lát – s amit észlel, vagy nem észlel, hol gyerekkori emléket hív elő belőle, hol vágyat a Balaton után, hol tárgyszerű megállapítást a cserebogarak halhatatlanságáról, hol nemcsak nem hív elő semmit a látvány, de még azt is elfejti Th., hogy ő maga merre jár. Sőt, olyan is előfordul: mire megállóhoz ér a tömegközlekedés eszköze, varjúvá változva könyökli ki magát az utasok közül Thakács, s fölkereng a tízemeletes, öreg panelházak közt az őszi égbe.