Városi vezető rétegek és közigazgatás a késő római kodifikációban I. - Források
ludovika egyetemi kiadó | 2026 | MAGYAR nyelvű | KEMÉNYTÁBLA
A posztklasszikus jog legjelentősebb alkotásaként a római jog rendszeres összefoglalását, azaz kodifikálását tartjuk számon, amely II. Theodosius (illetve III. Valentinianus, a nyugati birodalomrész uralkodója) és Iustinianus császár nevéhez köthető. Forrásaink alapján már a köztársaság végén történtek kísérletek a jog bizonyos területeinek rendszerezésére, de ezek nem valósultak meg. A legkorábbi gyűjtemények sajnos nem maradtak ránk, viszont a Codex Theodosianus, amelynek összeállítását 429-ben rendelték el, csupán kisebb hiányokkal ma is teljes terjedelmében elérhető. A 6. századi iustinianusi kodifikáció - amelynek eredményeit a Codex Iustinianus, az Institutiones Iustiniani, valamint a Digesta foglalja össze - már fontos előzményekre támaszkodhatott, sikere pedig nehezen túlbecsülhető: ez a gyűjtemény vált az idők során a modern polgári jog alapjává.
A forrásgyűjtemény a Római Birodalom sajátos közigazgatásában kiemelt szerepet betöltő városi vezető rétegekre (decuriones) vonatkozó szöveghelyeket gyűjti egy kötetbe. Hogy a fejlődéstörténetükben megfigyelhető idő- és térbeli rétegek világosak legyenek, illetve a tájékozódást megkönnyítendő, a könyv végén glosszárium, továbbá egy rövid összefoglalás is szerepel az idézett jogtudósokról és munkáikról, az olvasó tájékozódását pedig egy rövid bibliográfiai esszé is segíti.
Előrendelhető
Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma
díjmentes
Szállítás
| Kiadó | ludovika egyetemi kiadó |
|---|---|
| Kiadás éve | 2026 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Borító | KEMÉNYTÁBLA |
| ISBN | 9789636530396 |
| Árukód | 2807315 / 1239587 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
Előrendelhető
Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma
díjmentes
Szállítás


























