Tigris

gondolat kiadó  | 1982  | cérnafűzött, keménytáblás  |  384 oldal

Libri Antikvárium
Kurt Waldheim főtitkárnak Egyesült Nemzetek Szervezete A Tigris nádhajó soknemzetiségű legénysége a mai napon befejezte kísérleti útját. Hálásan köszönjük főtitkár úr hozzájárulását az Egyesült Nemzetek Szervezetének zászlaja alatt való hajózásunkhoz, és büszkén jelentjük: az expedíció kettős feladatát, teljes megelégedésünkre, végrehajtottuk. Utunk a múltba vezetett, hogy tanulmányozzuk az ősi sumer elvek alapján épült hajó tulajdonságait. Utunk emellett a jövőbe is vezetett, hogy bebizonyítsuk, nincs olyan szűk hely, ahol a közös túlélésünkön fáradozó emberek nem élhetnének békésen egymás mellett. Tizenegyen vagyunk, s különböző politikai rendszerű országokból érkeztünk. Együtt hajóztunk egy hajlékony nádból és kötelekből álló kicsiny tutajhajón, s több mint hatezer kilométernyi utat tettünk meg az Iraki Köztársaságból a Bahreini Sejkségen, az Ománi Szultánságon és a Pakisztáni Köztársaságon át az afrikai Dzsibutiig... Bebizonyítottuk, hogy az ősi mezopotámiai, indus-völgyi és egyiptomi népek az ötezer évvel ezelőtt rendelkezésükre álló primitív hajók közvetítette kapcsolatok segítségével alapíthatták meg az emberiség legkorábbi civilizációit... A mai napon, tiltakozásul az 1978-as világ embertelensége ellen, elégetjük büszke hajónkat, amely vitorláival és kötélzetével együtt még mindig a legjobb állapotban van... Bolygónk nagyobb, mint azok a nádkötegek, amelyek átvittek bennünket a tengereken, de elég kicsi ahhoz, hogy ugyanazok a veszélyek fenyegessék, ha nem vesszük tudomásul, milyen sürgetően szükséges az értelmes együttműködés, hogy megmentsük magunkat és közös civilizációnkat a süllyedő hajó sorsától.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 000 Ft

A termék megvásárlásával

100 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Képgarancia, saját kép.
Kiadó gondolat kiadó
Kiadás éve1982
Oldalak száma:384
Súly250 gr
ISBN2399970216749
ÁrukódSL#2111083133
Kötéscérnafűzött, keménytáblás

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 000 Ft

A termék megvásárlásával

100 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára