Télálló kaktuszok, agávék és pálmaliliomok

Századunk "karriernövényei" a kaktuszok. Egzotikus a megjelenésük, bizarr a formájuk, szinte kimeríthetetlen az alakgazdagságuk, melyhez szerencsésen társul igénytelenségük és kis helyigényük is. Talán egyetlen hátrányuk, hogy általában melegigényesek, a mi éghajlatunkon teleltetésük nem egyszerű. Télire védett hely kell számukra, amivel a kaktusztulajdonosok ritkán rendelkeznek. Ennek megoldására kínál újszerű lehetőséget a könyv írója. Feltárja előttünk a "télálló", azaz hidegtűrő kaktuszok birodalmát, melyek - mint elnevezésük is jelzi - jól tűrik a hideget, nincs baj teleltetésükkel; tavasszal a kertben a hó alól kibújva, korán hozzák új hajtásaikat. A szerző először elvezet hazájukba, bemutatva előttünk meglepően gazdag alak-, szín- és formaváltozatosságukat, ahogy érdekfeszítő utazása során találkozott velük a Sziklás-hegység vidékén, a hófödte hegycsúcsokon, a forró és száraz fennsíkon és az óceán páradús partjain. Ezek után megtanít arra, hogy ezt a távoli, szép növényvilágot - a kaktuszok sokféleségét és a velük társuló agávékát és pálmaliliomokat is - miként hozhatjuk közelebb: kertjeinkbe, otthonunkba. Megismerhetjük igényeiket, termesztési és kezelési feltételeiket, szaporításuk módját, elhelyezésük számos lehetőségét. Mindezt végül növényrendszertani tájékoztató zárja. A Balaton déli partjának fenyvesei között bolyongtam, taposva a homokot borító tűleveleket, élezve a nyárra kiteljesedő, megszépülő kerteket, mikor egy jó asztallapnyi foltot pillantottam meg az egyik kerítés mellett, húsos medvetalpkaktuszokkal borítva! Nyáron ugyan nem meglepőek a kaktuszok szabadban, ezeket mégis nyomban láttam, hogy különlegesek, hogy nem a megszokott "szobakaktuszok", hanem mások - talán éppen szabadföldiek! Nem látszott rajtuk a gondoskodó emberi kéz nyoma; rajtuk voltak a leszáradt hajtások, ágaik között a megszáradt tavalyi termések, s a fákról hullott tűpárok. Környezetük pedig érintetlen volt, mintha sohasem látta volna a kertész ásóját, amellyel ősszel óvatosan kibillentenék a földből a már végre gyökeret eresztett, megerősödött növényt, hogy a pincében vagy egy hűvös szobában mentsék át a ridegebb hónapokon.