Távoli csillag

Az ötvenévesen elhunyt, kultikus chilei író első magyarul megjelent kötete, az Éjszaka Chilében után a Távoli csillag ismét a Pinochet-rezsim sötét világát idézi fel. A regény névtelen narrátora egy költő, Alberto Ruiz-Tagle életét rekonstruálja, akit még egyetemista korukból ismer: az együtt látogatott szemináriumon komoly, udvarias, világos gondolkodású fiatalembernek mutatkozott, de a versei valahogy hamisnak tűntek, mintha még nem akarná feltárni igazi tehetségét. És csakugyan, Ruiz-Tagle az Allende-kormány bukása után, a katonai diktatúrában bontakozik ki és válik híressé, immár Carlos Wieder néven, mint a légierő pilótája, aki gépével szövegeket ír az égre (melyeket egy ízben az akkor gyűjtőtáborban raboskodó narrátor is olvashat). A Ruiz-Tagle/Wieder-féle "új chilei költészet" nagyszabású multimédiás projekt, amelyben az égboltra rótt füstversek mellett a kínzásnak és a róla készült fényképek bemutatásának is fontos szerep jut... Bolano kimért távolságtartással, hűvös precizitással ír a Pinochet-diktatúra véres hétköznapjairól, a terrorról, gyilkosságokról, de legkomorabb vízióiban is felvillan valami hátborzongató humor. Roberto Bolano 2003-ban hunyt el. Életműve, amellett hogy óhatatlanul is felidézi azt a giccses közhelyet, amely a halál elől menekülő alkotó és a szövegekben tovább élő elbeszélő paradox viszonyára utal, a modern utáni irodalmi közeg kiemelkedő szerzőjévé avatja a chilei írót. Ennek a monumentális életműnek az Éjszaka Chilében ugyan csak egy nagyon apró része, ám a kisformába zárt remekmű remélhetőleg megnyitja az utat Bolano többi regénye előtt. Persze minden kimagasló prózai teljesítmény kárba veszhet, ha a fordítás nem képes lépést tartani az eredeti szöveggel. Scholz László munkája azonban lenyűgöző. Mintha ez a regény már mindig is magyarul szólt volna. Stílustól, regisztertől függetlenül minden mondata élményszámba megy. FICSOR BENEDEK, litera.hu Sötét és horrorisztikus világ Bolano univerzuma, melyet ha valami, csupán a szerző fáradhatatlan, szatirikus akasztófahumora és a regények kallódó főszereplői, a véres valóság által lassan felőrölt "szépséges vesztesek" iránti mérhetetlen és rezignált szeretet tesz elviselhetővé - de mintha csak Goya fekete festményeinek mélyén vagy Bosch túlvilági víziói között járnánk, szövegeinek delejes hatása alól minden rettenetünk ellenére sem tudunk megszabadulni. Mert minden iszonyat dacára mégis szép, fájdalmasan szép és mérhetetlenül gazdag ez az írói világ, és minden látszat ellenére nem a halál, hanem a túlélés jegyében áll. DUNAJCSIK MÁTYÁS, Magyar Narancs