Társadalmak, nyelvek, civilizációk

veszprém  | 2008  | papír / puha kötés  |  344 oldal

Libri Antikvárium
Minden társadalom, minden nép, nemzet, közösség életében vannak jeles történelmi napok és kiemelkedő fontosságúnak számító jelentős események, dátumok. Reményeink szerint 2007. november 23-24-e ilyen eseményként, ilyen dátumként kerül majd be a Pannon Egyetem Bölcsészettudományi Karának történetébe. Ekkor került sor a Kar két éves fennállása és a Veszprémben tizennyolc éves múltra visszatekintő egyetemi szintű bölcsész- és társadalomtudományi képzés megindulása óta első, saját kutatásokat bemutató, kétnapos konferencia megrendezésére. A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretébe is illeszkedő kollokvium megszervezésével a dékáni vezetést a hagyomány teremtés, valamint a karon folyó sokszínű, tartalmas és nemzetközi mércével mérve is magas színvonalú kutatómunka bemutatása és publikussá tételének szándéka vezette. Reményeink szerint a Konferencia-meghívó címében is jelzett és kifejezésre jutó interdiszciplinaritás nem csupán híven tükrözi tudományos tevékenységünk sajátos, a műveit témák, tématerületek egymást kiteljesítő és erősítő komplex jellegét, hanem hozzá is járul karunk szellemi identitásának, értékrendjének és kohéziójának erősítéséhez
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 6 490 Ft

A termék megvásárlásával

649 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó veszprém
Kiadás éve2008
Oldalak száma:344
Súly600 gr
ISBN2310017192154
ÁrukódSL#2112997056
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 6 490 Ft

A termék megvásárlásával

649 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Hámori Barbara: Az én kék zónámHámori Barbara: Az én kék zónám