Tanulásban akadályozott gyermekek a többségi általános iskolában

comenius bt.  | 2004  | papír / puha kötés  |  231 oldal

Libri Antikvárium
A fejlett országokban, így Magyarországon is a szegregált, elkülönített nevelésnek-oktatásnak óriási, vitathatatlan hagyományai és eredményei vannak. A sok-sok évtizedes, helyenként évszázados tapasztalat hatalmas tudásanyagot hozott létre. Mindez a sérült emberek szolgálatában áll. Az első gyógypedagógiai intézmények azon gyermekek számára jöttek létre, akik sosem látogatták az iskolát. A ,,második hullám" pedig azoknak a gyermekeknek alakult, akik ugyan bekerültek az iskolába, de ott nem boldogultak megfelelően. Tehát egy erőteljes szükséglet hívta életre ezt a szakterületet. A több évtizedes szegregációs tendencia mellett megjelent egy szintén több évtizedes integrálódási folyamat. A gyógypedagógiában nem új keletű ez a fogalom, hiszen a társadalmi integráció minden gyógypedagógus célja, vagyis a fogyatékos ember társadalomba való beilleszkedése, munkába állása minden gyógypedagógiai koncepció része. Ugyanakkor ma az integráción a fogyatékos gyermekek együttnevelését értjük nem fogyatékos társaikkal. ELMÉLETI KERETEK 1. A téma választás indoklása (problémaháttér) 2. Az alapfogalmak értelmezése Fogyatékosság Akadályozottság Tanulásban akadályozottság Speciális nevelési szükséglet Integráció Inklúzió Integratív pedagógia 3. A tanulásban akadályozott gyermek integrált nevelésének-oktatásának története 3.1. Nemzetközi kitekintés 3.2. Hazai tapasztalatok 3.2.1. A tanulásban akadályozott gyermek integrált nevelésének története 3.2.2. Információk a tanulásban akadályozott gyermekek integrálásának hazai helyzetéről 4. A tanulásban akadályozott gyermekek integrált nevelésének-oktatásának pedagógiai kérdései 4.1. A tanulás folyamata az integratív pedagógiában Differenciálás az általános pedagógiában Az integratív pedagógia alapjai a differenciálás szempontjából A differenciálás szempontjai az integratív pedagógiában A differenciálás módszerei Aktív tanulás 4.2. Szakemberek együttműködése a tanulásban akadályozott gyermekek fejlesztésében 4.3. A szülők és az iskola kapcsolata A KUTATÁS CÉLJA ÉS EREDMÉNYEI 1. A kutatás célkitűzései, kérdésfeltevések, hipotézisek 2. A kutatás metodikai megalapozása 3. A vizsgálat eredményeinek a bemutatása. JAVASLATOK A KUTATÁS EREDMÉNYEINEK HASZNOSÍTÁSÁRA A GYAKORLATBAN JEGYZETEK BIBLIOGRÁFIA MELLÉKLETEK 1. Levél az iskola igazgatójának 2. Kitöltési útmutató 3. Általános kérdőív 4. Gyerekről szóló kérdőív 5. Szülői kérdőív 6. Prestrukturált interjú az elővizsgálathoz 7. Interjú Nyugat-Magyarországon 8. Interjú egy befogadó iskolában 9. Összefüggések adatai
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 8 750 Ft

A termék megvásárlásával

875 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Halvány sárgás foltok a lapéleken és helyenként a könyv belsejében.
Kiadó comenius bt.
Kiadás éve2004
Oldalak száma:231
Súly469 gr
ISBN2310006223296
ÁrukódSL#2112021308
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 8 750 Ft

A termék megvásárlásával

875 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Rob Dial: Változás amire mindig is vágytál Rob Dial: Változás amire mindig is vágytál