Táncoló fák

l'harmattan kiadó  | 2022  | puhatáblás, ragasztókötött  |  359 oldal

Libri Antikvárium
Huszonöt évvel ezelőtt a Mosoly Alapítvány épphogy csak útjára indult néhány beteg gyermekekért tenni akaró üzletember segítségével. Napjainkra már a hajdani kezdeményezésből egy stabilan működő szervezet lett jól kidolgozott szakmai stratégiával, krónikus beteg gyerekek számára kifejlesztett mese- és művészetterápiás programokkal. Ez a jubileumi kiadvány az alapítvány szakmai fejlődésének történetén vezeti végig az Olvasót érdekes esettanulmányokkal, színes terápiás módszerek leírásával. A kötet három nagy részre tagolódik: Múlt, Jelen és Jövő. A Múlt tanulmányai olyan programokba nyújtanak betekintést, melyek éveken át eredményesen futottak, mostanra azonban már lezárultak, vagy más formában folytatódnak. A Jelen rész a ma is működő Mosoly-terápiás programokról szól, míg a Jövő részben olyan módszerekről lehet olvasni, melyek a terápiás szakemberek munkájára inspirálóan hathatnak. A kötetben szereplő tanulmányokból kitűnik, hogy a Mosoly terapeuták nehéz terepen - például gyermekonkológiai vagy akut pszichiátriai osztályokon -, állandóan változó feltételek mellett dolgoznak, mely munkamód nagyfokú improvizációs és alkalmazkodóképességet igényel. A nehézségek azonban nem riasztják el e szakembereket, mindig találnak valamilyen kreatív megoldást a felmerülő problémákra, kihívásokra. Épp ezért lett e kiadvány központi eleme az ágas-bogas életfa szimbólumában is megjelenő innováció, mely a múltban felhalmozott értékes szakmai tapasztalatokban gyökerezik, és hajt évről-évre új ágakat, leveleket a terápiás gyakorlatban.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 790 Ft

A termék megvásárlásával

379 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó l'harmattan kiadó
Kiadás éve2022
Oldalak száma:359
Súly523 gr
ISBN2310011269272
ÁrukódSL#2112469372
Kötéspuhatáblás, ragasztókötött

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 790 Ft

A termék megvásárlásával

379 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Az Olvasás világnapjaAz Olvasás világnapja