Tájkép, napáldozattal (Rakéta Regénytár)

Fülszöveg "- Na mi van, rám sem akarsz ismerni? - Talka női ösztönével kitalálta, mit érez a fiú, s kacéran ránézett. - Dehogy, csak ... - Gelja rászánta magát, fölemelte a fejét, savanyúan elmosolyodott, igyekezett visszafojtani a hangja reszketését és belebámult a nyúzott, ismeretlen arcba, s ekkor felbátorodott: zavart és könyörgést olvasott ki a sötét szempárból. Véglegesen elűzte a régi Talka képét, s hidegen, közönyösen, szinte kegyetlenül megkérdezte az asszonytól: - Aztán hogy csípett fel magának, mi? - A jó isten tudja, valahogy így alakult, aztán most így vagyunk. - Talka azonnal megértette, mit kérdez Gelja, a mosoly ráfagyott az arcára. - Jól élek, mindenem megvan, a ház, a férjem, a gyerekek, mi kell még egy asszonynak. És te? - kérdezte... Gelja meg csak hallgatott, akkor az asszony újra megkérdezte, most már ingerülten: - Na! Hogy vagy? Mi az, már beszélni se akarsz velem? - Dehogy, mért ne... Hát, csak úgy, lassan. - Azt beszélik, jól megy neked. Hogy művész lettél. Megnősültél? - Talka most már szinte gyűlölte Gelját és gúnyosan fölnevetett: - Én meg hülye fejjel bánkódtam utánad, vártam rád, te pedig megpattantál, s tizenhárom évig kellett várni, amíg ide dugod az orrod."