Szobrászati technikák

cser kiadó  | 2012  | füles, kartonált  |  92 oldal

Libri Antikvárium
A szerző a portrémintázás alapismereteit egy aktuálisan átgondolt, logikailag jól felépített rendszerbe foglalva fogalmazza meg. A szöveghez kapcsolódó képanyag nem csak illusztrálja a szóban megfogalmazott ismereteket, hanem láttatni és pontosítani képes a gyakorlat során felmerülő technikai akadályok leküzdésére irányuló megoldásokat. Szakmai szempontok alapján azért tartom fontosnak a könyv megjelenését, mert a szobrászat iránt érdeklődők e könyv tanulmányozásakor gyakorlati tanácsokat kapnak a klasszikus szobrászat egy kitüntetett területének, a portrészobrászatnak műveléséhez. A könyv megjelenése hozzájárulna ahhoz is, hogy az érdeklődők a mintázás saját kezű gyakorlása során olyan tapasztalatokat szerezzenek, amelyek sokrétűségükből adódóan nem csak a szobrászat területén alkalmazhatók. A megfigyelőképesség csiszolása, az arányrendszerek, a viszonylatok érzékelése, felmérése és tudatosítása, a különböző anyagok alakításának gyakorlása, valamint a kézügyesség fejlesztése egyben a személyiség kiteljesedését is szolgája. Sass Valéria DLA szobrászművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szobrásztanszék osztályvezető tanára, az MKE Doktori Iskola témavezetője
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 18 500 Ft

A termék megvásárlásával

1 850 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó cser kiadó
Kiadás éve2012
Oldalak száma:92
Súly430 gr
ISBN2399973377799
ÁrukódSL#2110769032
Kötésfüles, kartonált

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 18 500 Ft

A termék megvásárlásával

1 850 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély