Színművek I-II.

Gyurkovics Tibor összes drámáját tartja "kezében" az olvasó az 1969-es Estére meghalsz című darabtól az 1995-ös Háború hármasban játékig. Ezek a drámák a magyar groteszk megteremtői. Gyurkovicsot legtöbb színpadi művében az foglalkoztatja, mit jelent ma magyarnak, európainak lenni, milyen tanulságokat hordoz a múlt, és mit őriz ebből a generációk tudata, milyen szálakkal kötődik az egyén sorsa a nemzetéhez. Ezek a kérdések tragikusak, de mivel írói alkatától idegen a tragédia, válaszait a groteszk segítségével fogalmazza meg. Ez adja műveinek sajátos szemléletét és jellegzetes humorát. Kész típusokkal és viselkedésnormákkal dolgozik, ezeket helyezi adott szituációba, és vizsgálja reflexeiket. Az eredmény: a reakciók annyira képtelenek és abszurdak, hogy általuk a világ is azzá válik. A gyurkovicsi groteszk lényege tehát a diagnosztizálás - az emberek reakcióinak vizsgálata. Drámái valójában pszichológiai tesztek, egy érzékeny és játékos elme valóságfaggató gyakorlatai. Két nagy színházi korszaka van: 1970-től 1980-ig a vígszínházi és a veszprémi a nyolcvanas években. A Vígben maga Várkonyi Zoltán szeretett bele darabjainak különleges hangvételébe. Ő mondta a Nagyvizit fergeteges premierje után: "Megszületett a magyar abszurd!" A Veszprémi Petőfi Színháznak nemcsak az Édes Anna, a Fekvőtámasz bemutatóját köszönheti, hanem legnagyobb színházi kísérletét: színészként való fellépését saját darabjában. Gyurkovics Tibor abban a frappáns jelenetben nem Gy. T. volt, hanem az Ezredes, ez a kicsit nagyképű, kicsit őrült és nagyon komikus figura, akit olyan jól megírt magának. Ézsiás Erzsébet