Szép Amáliák

A vajdasági magyar tényirodalom nagyregénye remek megvalósulását tarthatjuk most a kezünkben. Meglátásom szerint tehát újabb vajdasági magyar író tollából született meg egy nagyregény, talán éppen az ötödik. Az első Sinkó Erviné volt, majd következett Brasnyó Istváné, aztán idesorolhatnánk Gion Nándor trilógiáját, valamint Tolnai Ottónak az utóbbi néhány évben, eddig folytatásban megjelent három vaskos kötetét. (Bordás Győző) A mű stílusa az az egyedi hangvételű, mással nem összetéveszthető írói stílus, mely leköti az olvasót, letehetetlenné teszi a művet. A regény alapvető célja a mélységes emberi humánum ábrázolása, mely korokon, történelmi traumákon átível. Mindemellett az emberi sors küzdelmes volta, a földi lét értelmének megtalálása - akár sejtetve és csavaros megoldásokkal is - bontakozik ki. Feldolgozhatóak-e huszadik századi történelmi traumáink? Megoldható-e, hogy őseink transzgenerációs traumáit - melyet a titoista évtizedek is meghatároztak - ne vigyük tovább? Ez a regény fogódzkodót nyújthat e folyamathoz is. Akár abból a szempontból, hogyan élhető meg a kisebbségi lét sikeresen. (Tóth Eszter Zsófia) ,,A valóságnak nincs köze azokhoz a szavakhoz, amelyeket a leírására használnak." ,,A leírt szavak nem történetet írnak, hanem alakítják a történetet - ki gondolta volna, hogy a kettő között nemcsak éles, de átjárhatatlan a távolság?" ,,A csönd árul el legtöbbet. Amikor a madarak elhallgatnak, vihar közeledik. Amikor a víz tükrét egyetlen hullám sem borzolja, a szél már a közeli fák ágai közt ugrásra készen lapít. A hajnali csöndben messze hangzó vonatfüttyben az utazások zajának emlékei tolulnak fel az álmatlanul forgolódóban. A csönd az élet legfőbb szövetségese. Bízhatni benne, akár a halálban. Megmutatja a zajokat, a fényeket, a remegéseket és az ösztönös mozgásokat. Megmutatja mindazt, amit a túlélés reményében tesznek a túlélni, megmaradni vágyók." ,,Úgy fogunk elmúlni a világból, hogy háborúk és forradalmak közt akadtak békés perceink." ,,Csak addig nem fontos, miből vagyunk, amíg nem tépnek ki belőlünk egy darabot, felmutatva a vértől csepegő belsőséget: na, milyen a zsigereid nélkül?!" ,,Az élet nem a halállal végződik, hanem a kifosztottsággal."