Szent László - Kard és glória

lazi kiadó  | 2016  | kemény kötés  |  440 oldal

Libri Antikvárium
László király uralkodását határozott kül- és belpolitika jellemzi. A Szentszékkel együttműködik, de Magyarország belügyeibe nem enged beleszólást. Felelősen, kemény törvényalkotással igyekszik országa helyzetét stabilizálni. Közben az elűzött, konok és bosszúszomjas Salamon továbbra sem tesz le abbéli szándékáról, hogy a magyar koronát visszaszerezze. Mivel sógora, a német Henrik támogatását már nem élvezi, a Kárpátok keleti lejtői mögött akkortájt megjelent kipcsák kunok, és a már generációk óta az Al-Duna mentén lakó besenyők között keres szövetségest. Ezzel elindul egy veszélyes úton, ahonnan számára már nincs visszatérés. Hiszen győzhet-e egy olyan uralkodó felett, akit népe már életében szentként dicsőít? László tehát a Kárpátok északkeleti hágóin át beözönlő kunokkal honvédő háborúba bonyolódik. A határvédelem mellett azonban földjének gyarapítását is szem előtt tartja. A horvát belharcokba történő beavatkozásával unokaöccsét, Álmos herceget a horvát trónra segíti. Életének végső szakaszában László, e kivételes karizmájú, Európa-szerte tisztelt és becsült uralkodó akit a katolikus királyok szívesen látnának egy Jeruzsálembe induló keresztes had élén megvív az al-dunai besenyőkkel is, ezzel tovább tágítja országának határait. A sors csupán negyvenkilenc harcos esztendőt adott László királynak, akit e két szó: a kard és a glória jellemezhet legjobban, erre utal az életéről szóló regénytrilógia befejező részének címválasztása is..
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 9 990 Ft

A termék megvásárlásával

999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó lazi kiadó
Kiadás éve2016
Oldalak száma:440
Súly540 gr
ISBN2310007456303
ÁrukódSL#2111906737
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 9 990 Ft

A termék megvásárlásával

999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Czernák Eszter: Jeti Építési VállalatCzernák Eszter: Jeti Építési Vállalat