Székelyföld falvai a huszadik század végén I. (Háromszék, Kovászna megye)

nap kiadó  | 1998  | keménytábla, védőborító  |  354 oldal

Libri Antikvárium
Szíves és figyelmes olvasásra ajánlom a Székelyföld falvainak jelenkori állapotát leíró, négykötetesre tervezett sorozat első könyvét. Szülőföldem falusi településeit 1995 szeptembere és 1997 októbere között kerestem fel. Gyalogosan, kerékpárral, alkalmi járművekkel jutottam el abba közel másfél száz faluba, amelyek leírásait, XX. század végi állapotát ebben a kötetben adom közre. A tájegységek és ezeken belül községek szerint rendezett faluleírások sajátos honismereti kézikönyvként forgathatók. Megismertetik az olvasóval egy-egy település lakosságának etnikai és vallás felekezeti megoszlását, s ott, ahol az egyházi elöljárókkal találkozhattam, a gyülekezetek életét is. Rögzítettem az óvodások és a helyben tanuló elemi iskolások számát, az oktatási és művelődési állapotokat. Bemutatom a lakosság fő foglalkozási ágazatait, a térség gazdasági helyzetének érzékeltetésére számba veszem a falvakban működő ipari, mezőgazdasági és kereskedelmi vállalkozásokat, az iparengedéllyel vagy anélkül dolgozó mesterembereket, kézműveseket. A lakosság gazdasági életére, a gazdálkodásra, az állatok és a munkagépek számára vonatkozó adatokat a helyi tanácsbeli tisztviselők tájékoztatása alapján jegyeztem le. A peremfalvakban, ahol alig élnek közigazgatási vagy mezőgazdasági szakemberek, adataimat a falujukat jól ismerő gazdáktól és csordapásztoroktól gyűjtöttem össze. Faluleírásaim kitérnek a társadalmi és kulturális élet jellegzetességeire, a műveltségi állapotokra, a hagyományok őrzésére, olykor részletes leírást adva egy-egy ünnepi népszokásról. A műemlék épületek, művészeti és történelmi emlékek felsorolását a természeti értékek és erőforrások, borvízforrások, gyógyfürdők leírásai egészítik ki. A bevezető tanulmányt 125 faluleírás követi. 244 fényképpel és három térképpel segítve Háromszék megismerését. Tartalom Kedves Olvasó! 5 Köszönetnyilvánítás 6 Munkamódszer, szerkesztési elvek 6 Háromszék általános jellemzése 9 Sepsiszentgyőrgy vonzáskörzetébe tartozó települések 29 Kilyén 31 Szotyor 33 Sepsikőröspatak 35 Sepsiárkos 38 Kálnok 41 Gidófalva 44 Angyalos 46 Fotos és Martonos 48 Étfalva és Zoltán 50 Sepsibodok 53 Oltszem 56 Zalán 58 Illyefalva 60 Aldoboly 64 Sepsiszentkirály 66 Uzon 68 Szentivánlaborfalva 73 Lisznyó 76 Lisznyópatak 79 Bikfalva 80 Sepsimagyarós 82 Réty és Komolló 84 Egerpatak 87 Bita 90 Szacsva 92 Maksa 93 Eresztevény 96 Dálnok 98 Sepsibesenyő 101 Nagyborosnyó 104 Kisborosnyó 106 Kispatak 108 Feldoboly 109 Lécfalva 111 Várhegy 113 Cófalva 115 Kökös 117 Bácstelek 119 Mikóújfalu 120 Sepsibükszád 124 Málnásfalu 128 Málnásfürdő 130 Zalánpatak 134 Árapatak 136 Előpatak 139 Erősd 141 Hete 143 Hídvég 146 Nyáraspatak 149 Dobolló 151 Dobollópatak 153 Márkos 154 Márkosrét 155 Kézdivásárhely vonzáskörzetébe tartozó települések 157 Kézdioroszfalu 159 Kézdisárfalva 160 Nyújtód és Szászfalu 162 Kézdiszentlélek 164 Kiskászon 168 Kézdikővár 170 Kézdiszárazpatak 173 Torja 175 Futásfalva 178 Szentkatolna 180 Imecsfalva 182 Hatolyka 184 Kézdimartonfalva 186 Kézdimárkosfalva és Mátisfalva 189 Csernáton 191 Kézdialbis 195 Ikafalva 196 Gelence 199 Haraly 202 Kézdiszentkereszt 204 Bélafalva 204 Esztelnek 209 Kurtapatak 212 Ozsdola 213 Hilib 216 Lemhény 218 Kézdialmás 221 Csomortán 223 Bereck 225 Kézdimartonos 227 Ojtoz 229 Kovászna város vonzáskörzetébe tartozó települések 231 Csomakőrös 233 Zabola és Páva 236 Székelytamásfalva 240 Szörcse 242 Székelypetőfalva 245 Barátos 248 Orbaitelek 250 Páké 251 Zágon 253 Papolc 258 Komandó 260 Barót város vonzáskörzetébe tartozó települések 265 Felsőrákos 267 Köpec és Köpecbánya 269 Bibarcfalva 272 Bodos 275 Miklósvár 277 Bardóc 279 Erdőfüle 281 Székelyszáldobos 283 Olasztelek 286 Vargyas 288 Nagybacon 291 Kisbacon 294 Magyarhermány 296 Szárazajta 299 Uzonkafürdő 302 Nagyajta 305 Középajta 309 Bölön 311 Bölönpatak 316 Bodzaforduló város vonzáskörzetébe tartozó települések 317 Virágospatak 319 Fenyős 321 Scradoasa 322 Szitabodza 323 Zabrató 325 Kraszna 326 Bárkány 327 Ladóc 329 Salamás 331 Nagypatak 332 A kötetben szereplő neves személyiségek 335 Szó- és fogalommagyarázatok 341 Rövidítések magyarázata 344 Felhasznált irodalom 345 Magyar-román helységmutató 348 Román-magyar helységmutató 350
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 990 Ft

A termék megvásárlásával

499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó nap kiadó
Kiadás éve1998
Oldalak száma:354
Súly500 gr
ISBN2399975869469
ÁrukódSL#2109506766
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 990 Ft

A termék megvásárlásával

499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély