Pilinszky János

Szálkák

szépirodalmi könyvkiadó  | 1972  | cérnafűzött kartonált védőborítóval  |  80 oldal

Libri Antikvárium
A Szálkák Pilinszky János 1972-ben megjelent, nagysikerű verseskönyvének új kiadása. A kötet anyaga 1971-ben keletkezett, mai költészetünk egyik nagy eseményét és meglepetését keltve, hiszen a költő szikár-aszkétikus életművét, a versszám tekintetében szinte a kétszeresére növelte. E váratlan termékenység igazi jelentőségét azonban természetesen nem ez a külső körülmény határozza meg. Pilinszky János, anélkül, hogy eddigi életműve világától elszakadt volna, amelyet a Nagyvárosi ikonok c. gyűjteményes kötete reprezentált, ezekkel az új versekkel valósággal új korszakot is nyitott költészetében. Szemlélete, ars poeticája, költői szótára látszólag nem változott, e kötet olvasója mégis úgy érezheti, hogy a versek formája és belső hangja más, mint eddig. Sorsszerű-személyes, emberi élmények szólítására egész költői világát újra hangszerelte Pilinszky. A világról való szigorú, apokaliptikus látomás, a ,,komor mennyország" helyébe az emberi lét eseményeibe való belenyugvás, elfogadás és szeretet melegebb színeivel ,,átvérzett menny" került, a szabadvers felépítésű ,,vers-szálkák" - nagy költészet jelenlétéről valló - egyszerűségével.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 090 Ft

A termék megvásárlásával

109 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó szépirodalmi könyvkiadó
Kiadás éve1972
Oldalak száma:80
Súly200 gr
ISBN2399958929418
ÁrukódSL#2112050349
Kötéscérnafűzött kartonált védőborítóval

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 090 Ft

A termék megvásárlásával

109 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Kajdi Csaba: Cyla-terápiaKajdi Csaba: Cyla-terápia