Szabálysértési jog

elte eötvös kiadó  | 2022  | papír / puha kötés  |  204 oldal

Libri Antikvárium
Jelen kötet a szabálysértési jog történeti és szakirodalmi előkérdéseinek áttekintését követően körüljárja mindenekelőtt a szabálysértési felelősség és a szabálysértési szankciók témaköreit. Ezt a szabálysértési jog különös része fontosabb tényállásainak bemutatása követi. A kérdéskör aktualitására figyelemmel külön fejezetben került feldolgozásra a Covid19-világjárvány idején végbement szabálysértési jogalkotás, továbbá alapjogi és nemzetközi jogi megfontolások alapján az Alkotmánybíróság és az Emberi Jogok Európai Bíróságának szabálysértésekkel kapcsolatos joggyakorlata. A könyv vázlatosan megjeleníti a tágabb értelemben vett szabálysértési jog anyagát, tehát a szabálysértési eljárásjogot és végrehajtási jogot, valamint a szabálysértési nyilvántartási rendszerre vonatkozó törvényi rendelkezéseket. A jegyzet célja mindenekelőtt bevezetni a joghallgatókat a szabálysértési jog anyagába. Emellett ugyanakkor remélhető, hogy az írás a büntetőjoggal és közigazgatási joggal foglalkozó elméleti és gyakorlati szakemberek számára is hasznosnak bizonyulhat.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 11 490 Ft

A termék megvásárlásával

1 149 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó elte eötvös kiadó
Kiadás éve2022
Oldalak száma:204
Súly200 gr
ISBN2399983670156
ÁrukódSL#2109658681
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 11 490 Ft

A termék megvásárlásával

1 149 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Shona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolyaShona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolya