Szabadság a hó alatt

Csak egy oly csatákban edzett hős mint Galban lovag, nem vesztette volna el a tájékozását, mikor Zeneida palotájába belépett, s egyszerre közepette találta magát annak a zűrzavarnak, aminőhöz hasonlót csak Párizs operabáljai mutatnak fel. A vendégsereg, meghívott és betolakodó, ezerével tölti meg a fényesen kivilágított termeket. Zeneida ma végjátékul Semiramis végjelenetét játszotta el, s szeszélyének úgy tetszik, hogy végigjátssza még a színpadon túl is a hódító királynő szerepét. Maga körül akarja látni az imádóit, a rabszolgáit, a bolondjait. Az egész balett jelen van; ugyanabban a jelmezben, amiben a színpadon táncolt, s az énekesnők, perzsa és más fejedelemnőnek öltözve, s velük együtt a főváros ifjú és vén aranyfiatalsága. Mikor a diadalmenetből visszatérő úrhölgy Galban lovag karján megjelent a táncteremben, a rejtett karzat rácsozata mögül a zenekar rázendített az üdvözlő nyitányra, mely közé a vendégsereg részéről általános hurrá vegyült, és a közelállók siettek a kéz csókolására. Hanem a mulatságnak nem lehetett olyan simán megtörténni. Már ott várt a terem közepén, feltett kaskétával a fején, a rendőrügynök hivatalos egyenruhájában. Az útját állta az úrnak és asszonyságnak, s feszes üdvözlet mellett kettős sziszegést hallatott, amit azután minden mondat végéhez is hozzátoldott, s ami annyit jelent, mint szudár és szudarinya (uram és asszonyom).