Skizofrén evangélium

"Hrabal nagyon cseh, ám egyúttal nagyon közép-európai: a múlt ezernyi szokását, munkavégzési mozdulatát, ivászati, szerelmeskedés pillanatát, eltűnőfélben lévő tájait, kiveszőben lévő embereit, egyáltalán: a kultúrának, elsősorban a hétköznapok kultúrájának a hagyományát a jelenbe átmenő otthonos világa szemben áll a múltat eltörölni igyekvõ, a jelenre fütyülő, állandóan a fényes jövőt ígérgető kietlen kelet-európaisággal." ELŐSZÓ Hrabal útja a tiltott határán "Bohumil Hrabal korábban kezdett el írni, mint ahogy e prózára összpontosító válogatásunkból kitetszik. Az előzmény néhány verseskötet volt, tiszta líra, mely az adott irodalmi közegben a poetizmusból és a késői szürrealizmusból tanult. De igazságtalan volna az ifjonti szárnypróbálgatás e korszakát pusztán átmenetinek vagy epigonnak jelölni. A későbbiekben sohasem derült ki ilyen egyértelműen, hogy a lírai elem Hrabalnál lényegbevágó. Tehetségének epikus és lírai-epikus oldala csak később fejlődött ki, de az eredeti beállítottságot mindig tévedhetetlenül felismerjük benne. Ezt esszéjében Václav Cerny is említi, aki szerint Hrabal prózaversei, melyek az akkoriban betiltott Poupata (Rügyek; Gyöngéd és indulatos szövegek 1938-1952-bõl) című kötetben jelentek meg, "a legjobbat képviselik, ami poetizmusunkból megmaradt, az álmodozást, amely szabadon játszik az élettel, a világgal, a világmindenséggel..." (Václav Cerny: Bohumil Hrabal találóskérdései. Szamizdat. 1975, 13. oldal)."