Rozárka

tatran könyvkiadó  | 1968  | vászon  |  194 oldal

Libri Antikvárium
Különös, lebilincselő írás Vincent Sikula Rozárkája. Nem véletlen, hogy a Pen Club nemzetközi irodalmi pályázatán a zsűri a fiatal és tehetséges szlovák írónak ítélte oda Rozárka című könyvéért az első díjat. Mik a tulajdonképpeni művészi értékei Sikula novellájának? Reflektorának fényét egy családra, illetve egy szellemi fejlődésében visszamaradt leányra, Rozárkára vetíti, aki képtelen megérteni a felnőttek világát, nem képes tizennyolc éves emberként a saját lábára állni, tizennyolc éves lányok fejével látni, gondolkozni. Ilyennek született, ezt a sorsot szabta ki számára az élet. Segítségre, támaszra van szüksége, de a segítség sem lehet akármilyen, a segítőnek azonosulnia kell a lánnyal, idomulnia kell hozzá, gyermeteg élményeihez, gondolataihoz. A fiútestvérnek, Andrisnak szánja az író azt a feladatot, hogy feledtesse Rozárkával a baját, ne tudja meg, hogy örökre együgyű gyermek maradt. És itt érünk Sikula művészetének lényegéhez: ahogyan felejtet, amilyen eszközöket alkalmaz. Az írás arra keres feleletet, tud-e emberien viszonyulni a másikhoz, tud-e emberhez méltón segíteni a másikon. Sikula írásai a Rozárkához hasonlóan a kötetbe foglalt Koldusok is - eredeti, mondhatnánk különc figurákkal népesülnek be, periférián mozgó emberekkel, akiket a háború utáni évek pátosza eltemetett, letörölt az emlékezés faláról. Tömör, gyorsan és lényegre törőn pergő mondatok teremtik meg a Rozárka és a Koldusok feszültségét, a balladás hangvételt és a drámaiságot. Kétségtelen Sikula könyvének a sikere!
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 000 Ft

A termék megvásárlásával

100 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó tatran könyvkiadó
Kiadás éve1968
Oldalak száma:194
Súly200 gr
ISBN2399990055571
ÁrukódSL#2107998293
Kötésvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 000 Ft

A termék megvásárlásával

100 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Navessa Allen: Lights OutNavessa Allen: Lights Out