Röpirat az öngyilkosságról

medicina könyvkiadó zrt.  | 1981  | kemény kötés  |  196 oldal

Libri Antikvárium
Gergely Mihály 1921-ben született, munkásként kezdett el írni, újságíró lett, regények, elbeszélések, publicisztikai művek sora bizonyítja tehetségét és elkötelezettségét. Talán mégsem túlzás, ha legjelesebb, legnagyobb horderejű műveként a Röpirat az öngyilkosságról-t ismerik, azt a megrázó erejű szociográfiát, cselekvést, társadalmi összefogást sürgető kor- és kórképet, mely 1972-ben, ileltve 1981-ben jelent meg a Medicina Könyvkiadónál. Most harmadik, bővített kiadása ennek a műnek nemcsak hitelét, humánus érvényességét bizonyítja, hanem továbbra is sajnálatos aktualitását. A Röpirat-ban jól megfér egymással tudomány és szenvedély, dokumentum, riport és publicisztika teljes eszköztára. Mint a harmadik kiadáshoz írt előszavában írja a szerző: "Az öngyilkosság, mind erősebben összefonódva más deviáns magatartásformákkal, az utóbbi negyedszázadban emelkedő, terjedő irányzatot mutat világszerte, Magyarországon is. E társadalmi jelenségkör súlyosbodásával megszaporodtak a róla szóló publikációk, az ilyen témájú munkák végén egyre hosszabb az irodalomjegyzék. A könyvesboltokban mégsem találhat a tájékozodni kívánó, saját konfliktushelyzetében némi segítséget remélő ember megfelelő olvasmányt. Még az antikváriumokat sűrűn böngésző, szenvedélyes gyűjtő is ritkán bukkan rá egy-egy korábbi kötetre. E tények késztettek arra, hogy javasoljam a Kiadónak Röpirat-om újabb kiadását..."
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó medicina könyvkiadó zrt.
Kiadás éve1981
Oldalak száma:196
Súly200 gr
ISBN2399992868070
ÁrukódSL#2108155100
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power