Románcok

Lope de Vegát, a klasszikus spanyol dráma megteremtőjét, Luis de Góngora és Francisco de Quevedo mellett a spanyol barokk nagy költőjét jókora késéssel ismerhette meg a magyar közönség. Számos lefordított darabja közül nem egy még mindig színházi bemutatóra vár, például nemrég megjelent két műve is: A balga dáma és az Olmedo lovagja, mindkettő kiadására az Eötvös József Könyvkiadó vállalkozott. Verseiből önálló gyűjtemény először 2003-ban jelent meg, a 111 szonett, sonetos című kétnyelvű kiadás, ugyancsak az Eötvös József Könyvkiadó gondozásában. Jelen kötet románcaiból nyújt bőséges válogatást. Lope de Vega románcai viharos szerelmi életét őrzik, perzselő szenvedély sugárzik belőlük. Saját maga hol Zaideként, hol Belardóként jelenik meg, szerelmeit a mór témájú románcokban Zaidának, másutt Fillisznek vagy Belisának nevezi. Érzelmei teljes mértékben azonosulnak a románchősök érzelmeivel, alap- témája a szerelem, illetve a szerelem hiánya, udvarló és átkozó verset egyaránt ír, hiszen két érzelem határozta meg életét, miként egyik pártfogójának írt levelében vall erről: ,,...a szerelem és a gyűlölet, közbülső dolgot sohasem ismertem." A 16. és 17. század három költőóriása, Luis de Góngora, Francisco de Quevedo és Lope de Vega egyaránt kedvelték a románc-formát. Ez nem véletlen, hiszen a régi, középkori spanyol románcok szellemisége a reneszánszba ível át, a bennük megjelenő emberek világában a földi vágyaknál nincs fontosabb. Az 1800 drámai művet, 3 regényt, 4 hosszabb elbeszélést, 9 eposzt, 3 oktató poémát, 3000 szonettet és számtalan románcot író Lope életében 13 nő, köztük két feleség nevét jegyzi fel az irodalomtörténet, 15 gyerekről tudunk, és ki tudja, hány nőről és hány gyerekről nem. Nagy kortársa, Cervantes ,,monstruo de la naturalezá"-nak, ,,a természet szörnyetegének" nevezte, elégedjünk meg a kevésbé hangzatos nem mindennapi reneszánsz ember elnevezéssel. Románcait fordította, a kötetet előszóval és jegyzetekkel ellátta Simor András.