Római katolikus családok "a karcagi reformátusok tengerén"

karcag  | 2009  | papír / puha kötés  |  472 oldal

Libri Antikvárium
Meg kell érni ahhoz egy bizonyos életkort, hogy végig tudjuk gondolni, honnan jövünk, kik vagyunk, hová megyünk, merre tartunk. Ahogy múlik az idő, felnövekszik egy-egy új generáció, az egykori gyermekből szülő, nagyszülő, dédszülő, ükszülő lesz. A testalkat, az arcvonás, a viselkedés, a szokások sokszor generációkon öröklődnek át, akár évszázadokon át - ahogyan arról Gabriel Garcia Marqez Száz év magány című művében is olvashatunk. A "Nem esik messze az alma a fájától", vagy a "Vér nem válik vízzé" szólások is azt bizonyítják, hogy egy-egy család és annak minden egyes tagja a génekben kódolt "üzenetét" viszi tovább. Ez az örökség, valamint maga a Család, a sajátos értékrendjével, hagyományaival, szokásaival, nagymértékben meghatározza, hogy milyenné válik az utód. Éppen ezért is nagyon fontos a család szerepe, amelyet napjainkban oly sokszor teljesen figyelmen kívül hagynak, s amely teljesen átalakult. Az egykori nagycsaládok tagjai - ahol együtt élt a déd- és nagyszülő, a szülő és a gyermek - egymástól megtanulhatták és megkaphatták mindazt, ami fontos az életben: a szeretet, a becsületet, a tisztességre nevelést, a tartást, a munka szeretetét, a megőrzendő szokásokat. A mai családok élete teljesen átalakult, eltűntek a családokat, rokonokat összetartó társas együttlétek, eltűntek a névesték, disznótorok, keresztelők és halotti torok, ehelyett van telefon, sms, e-mail, skyp. Elidegenedés és elmagányosodás. Hol vannak az egykori nótázó családok? Talán csak a lakodalmakban és a temetéseken találkoznak egymással a rokonok. Vissza kellene hozni a múltból a jót, addig, amíg nem késő. Menteni a múlt emlékeit, hogy gyermekeink, unokáink előtt ezek a példák is jelen legyenek. Hogy megtanulják, nem a méregdrága ajándék tesz boldoggá, hanem az együtt, szeretetben és hasznos elfoglaltsággal eltöltött idő. Ezért is lett napjainkra fontos és népszerű nemzedékek - más szóval generációk - egymás közötti kapcsolatának kutatása, felderítése, maga a genealógia, azaz családfakultatás.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 000 Ft

A termék megvásárlásával

200 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - név/ajándékozási beírással
Kiadó karcag
Kiadás éve2009
Oldalak száma:472
Súly400 gr
ISBN2399969987025
ÁrukódSL#2110991308
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 000 Ft

A termék megvásárlásával

200 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Shona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolyaShona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolya