Református templomaink úrasztali terítői (aláírt)

református zsinati iroda  | 1983  | kemény kötés  |  163 oldal

Libri Antikvárium
Előszó A magyar hímzés történetének gazdag irodalma van. Népi szőtteseink, fonalas munkáink iránt mintegy száz évvel ezelőtt indult meg a komolyabb érdeklődés, amit nagyban elősegített az 1872-ben alapított Néprajzi Múzeum gyűjtőtevékenysége, valamint a Néprajzi Múzeum által 1879-ben megindított Ethnographia című folyóirat, amely az ilyen jellegű kisebb tanulmányok, feldolgozások publikálását lehetővé tette. Az Ethnographián kívül több hosszabb-rövidebb közlemény jelent meg egy-egy tájegység textilművességéről. Malonyai Dezső: A magyar nép művészete c. (1907-1922) öt kötetes műve szintén hozzásegítette az érdeklődőket ahhoz, hogy a magyar népi hímzés szépségéről ismereteket nyerjenek. Jóval később, csak az 1930-40-es években fordult a művészettörténészek figyelme az ún. "úrihímzések" felé, amelyeknek zömét éppen a témánkat képező úrasztali terítők alkotják. A századunk elején megjelent iparművészeti munkák, tanulmányok keveset foglalkoztak a magyar hímzés különleges, sőt egyedülálló ágával, a református templomok úrasztali terítőivel, mert ezekben legfeljebb halvány célzást találhatunk arra vonatkozólag, hogy textilművességünk ilyen emlékekben is gazdag. Divald Kornél a Magyar Iparművészet c. folyóirat 1905-ös évfolyamában terjedelmes, képekkel illusztrált cikket írt "Sáros vármegye szövött emlékei"-ről, de a képek között egyetlen református úrasztali terítőt sem láthatunk. Ez azonban érthető, hiszen Sáros megyében nem voltak református gyülekezetek, csak evangélikusok, viszont az evangélikus templomokban lévő gazdag hímzésanyagot Divald Kornél feldolgozta és bemutatta idézett közleményében. A szakemberek semmit sem tudtak a református templomok hímzésanyagáról. Vissza Tartalom Beveztés 7 A terítők anyaga, a hímzés technikája 11 Színes selyemmel hímzett terítők 23 Skófiumos terítők 59 Rece- és csipkemunkák 93 Nyomtatott és festett terítők 111 Török hímzések és szőnyegek 117 Népi hímzések és szőttesek 131 Korunk úrasztali terítői 139 Képek jegyzéke 146 Zusammenfassung 149 Summary 157 Irodalom 162
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 400 Ft

A termék megvásárlásával

340 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Fekete-fehér és színes fotókkal illusztrált.
Kiadó református zsinati iroda
Kiadás éve1983
Oldalak száma:163
Súly400 gr
ISBN2310013357199
ÁrukódSL#2112171849
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 400 Ft

A termék megvásárlásával

340 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Ken Follett: StonehengeKen Follett: Stonehenge