Ragyogó napfényben

Brentnek, a filmrendezőnek rábeszélésére mentem el Tralornába, a Royal Ocean Hotelbe. Akkoriban éppen neki kellett volna elkészítenem ,,A hölgy visszavág" forgatókönyvét. Egyik hónapot a másik után fecséreltem el s egyszer azután azzal állt elő, hogy látni szeretné már a kéziratot. Megmondtam hát neki, hogy vidékre utazom, befejezem a művet. Ekkor beszélt rá Tralornára s a szállodára. Ő az előző évben járt ott, amikor Cornwallban dolgozott. - Magának való hely, Gregg, - mondotta. - Az Isten is munkára teremtette. Kap majd egy óriási szobát a negyedik emeleten. A koszt unalmas és kevés s a legtöbb vendég már csak a halált várja. Éhes lesz, unatkozni fog; mit tehet mást, dolgoznia kell. A világért se hivatkozzék rám! Utáltak, mert nagyevő voltam. A bár tűrhető, de ne nagyon látogassa. A jövő hónap közepére pedig várom a kéziratot. Így hát elutaztam. És meglepetéssel tapasztaltam, hogy Brent, aki szeretett túlozni, ezúttal igazat mondott. A Royal Ocean Hotelnél keresve se találhattam volna megfelelőbbet. Kaptam egy hatalmas toronyszobát. Itt dolgoztam, magasan a csillámló tenger felett, mint őr a világítótoronyban. Az étlap sivár volt és a fogásokat annyira hajszálnyira szűken méricskélték, mintha patikus dolgozott volna a konyhán. És az emberek is pontosan olyanok voltak, ahogy előre leírta, azzal a különbséggel, hogy akik akkoriban halálukra vártak, most mintha már el is értek volna a végső állomásra, s csak kísérteni jártak vissza. Éhes voltam, unatkoztam, ráfanyalodtam a munkára.