Kneifel Márta

Purkircher György - Értekezések a Magyarországi Latinság Köréből 6.

budapest  | 1942  | papír / puha kötés  |  89 oldal

Libri Antikvárium
BEVEZETÉS. Purkircher György pozsonyi születésű orvos volt. Tanulmányait szülővárosában, majd Stöckel Lénárd bártfai iskolájában kezdte, Wittenbergben folytatta; végül a páduai egyetemen nyert doktori diplomát. Miután tanulmányait be-fejezte, Pozsonyban telepedett le és itt működött 1578-ban bekövetkezett haláláig. Az orvosi gyakorlaton kívül figyelemreméltó működést fejtett ki a botanika terén is. Mind-ezeken felül pedig latin költeményeket írt. Életének és működésének eddigi gyérszámú ismertetői' Purkirchert elsősorban mint kiváló botanikust és gyakorló orvost mutatták be. Nem foglalkóztak azonban behatóbban Purkircherrel, mint humanista költővel, általában meg-elégedtek költeméuyeinek adatszerű felsorolásával.' Nem tárták fel teljességükben humanista kapcsolatait sem, mivel ez a vonatkozás vizsgálódásaik körén kívül esett. A jelen dolgozat célja feleletet keresni arra a kérdésre, hogy tanulmányai, költői munkássága és korabeli humanistákkal való érintkezése folytán milyen kulturközösséghez kapcsolódott Purkircher; valamint azt is eldönteni, jelentett-e értéket a magyar humanizmus szempontjából a pozsonyi német anyanyelvű latin költő működése.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 990 Ft

A termék megvásárlásával

399 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó budapest
Kiadás éve1942
Oldalak száma:89
Súly300 gr
ISBN2310012806988
ÁrukódSL#2112318129
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 990 Ft

A termék megvásárlásával

399 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Kajdi Csaba: Cyla-terápiaKajdi Csaba: Cyla-terápia