Polgári lakáskultúra a századfordulón

Ez a könyv nem külügyi vagy belügyi titkos iratokba és miniszteri tárgyalószobákba, nem a közélet, hanem a magánélet függönyei mögé kíván betekintést nyújtani. Nem azt kutatja, hogy mi módon készítettek elő politikusok, katonák háborúkat és egyéb történelmi földrengéseket, hanem azt, miként laktak életük békés mindennapjaiban pécsi, debreceni, pesti polgárok. Megfontolt szándékkal látogattunk el régvolt polgárlakásokba, amelyeket lakóik egykoron vettek vagy béreltek, naponta takarítottak, időnként szépítettek vagy elcseréltek. Azért választottuk a lakást, mert ez a kerete csaknem valamennyi élettevékenységnek, biológiainak, társadalminak, kultikus-szimbolikusnak. És azért esett választásunk a polgári otthonra, mert annak van bőséges forrásanyaga, és mert annak volt kultúrája, éppen a századfordulón, a nagy kultúrtörténeti változás korában, amikor a múlt század eleji olajmécsest a villanyvilágítás, a Duna-vizet, a lavórt s a budit a vízvezeték, a fürdőszoba és az öblítéses vécé, a konflist a villamos és az autó váltotta fel. Ám ez a kor nemcsak az urbanizáció technikai vívmányai terén hozott gyökeres változást, hanem az építészeti stílusban és mentalitásban is: ekkor lázadt fel a régi korokat felújító "stílusarchitektúra", a historizmus ellen a szecesszió, majd a modern építészet, amely a külső formát az épület, a lakás funkciójával és szerkezetével összhangban kívánta újjáteremteni. A nyolc szerző több oldalról: a művészet-, a társadalom- és a családtörténet szempontjából közelíti meg témáját. Abban azonban megegyeznek, hogy feltáratlan források alapján, új módszerrel, egy korszerű művelődéstörténet jegyében dolgozták fel témájukat. Úgy vélik, ezzel nemcsak a múlt jobb megértését, hanem egy jobb, humánusabb lakáskultúra elterjesztéséhez is hozzájárulhatnak.