Pénztörténeti lexikon

perfekt  | 1998  | cérnafűzött, keménytáblás  |  367 oldal

Libri Antikvárium
Az európai pénztörténet kutatása századunk 70-es éveiben erősödött fel. Akkor fedezték fel ugyanis a gazdaságtörténészek a pénztörténet jelentőségét, amely mindaddig a numizmatikai kutatási területét képezte. A 70-es évektől kezdve már nem az egyes érmék, hanem a pénznek a gazdaságban és a társadalomban többnyire idegen nyelven publikálták, így azok a német pénz- és gazdaságtörténészek szűk körén túl alig váltak ismertté. Ez ahhoz a felismeréshez vezetett, hogy egy olyan lexikonra van szükség, amely átfogó képet nyújt a legújabb kutatási eredményekről. Egyre-másra tették fel a kérdést egyetemi hallgatók, történelem- és gazdaságtudománnyal foglalkozó kollégák, illetve a pénztörténet iránt érdeklődők, hol tudnának utánanézni a pénztörténeti fogalmaknak, valamint a pénztörténet (bonyolult) összefüggéseinek (amelyekkel mindenki legalább egyszer szembekerül). Ilyenkor Friedrich von Schrötter 1930-ban megjelent "Az éremtan szótára" című munkáját lehetett ajánlani, amelyben ugyan megtalálhatók a numizmatika fogalmai, de meglehetősen ritkán a keresett pénztörténeti fogalmak. Ezért mondtam örömmel igent a C. H. Beck Kiadónak arra a kezdeményezésre, hogy pénztörténeti lexikont állítsak össze. Tartalom Előszó 7 Az aranytól a záloglevélig 9 Illusztrációk jegyzéke 327 A lexikon szerzői 329 Tárgymutató 335 Bibliográfia 340
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 690 Ft

A termék megvásárlásával

169 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó perfekt
Kiadás éve1998
Oldalak száma:367
Súly699 gr
ISBN2399956745911
ÁrukódSL#2111041045
Kötéscérnafűzött, keménytáblás

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 690 Ft

A termék megvásárlásával

169 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power