Pénteken vasárnap

magvető könyvkiadó  | 2010  | kemény kötés  |  92 oldal

Libri Antikvárium
"törött óralap, csupasz ág, / magára rímelő világ." A Kossuth-díjas költő ezt írta új verseskötetéről: Sokáig, hét évig írtam ezt a könyvet, pedig a pillanatról szól. Arról, amit nem lehet kikerülni, de mintha örökké tartana, meg arról, amelyik fölvillan és eltűnik, hiába kapaszkodsz bele. Néha úgy érzed, sikerült megállítanod, megjelölnöd, sőt, ott maradni benne valameddig, de máris jön a következő, amely magával sodor vagy lehagy. Nem emlékszem már, hogy hosszabb szabadverseim (hosszúkáim) írása közben miért vetettem papírra az első tizenkét sorost. Talán azért, mint bárki más, aki feljegyez egy-egy fontosnak vélt gondolatot, hogy el ne felejtse. Talán azért, mert azt, hogy "halálmély égő toronyban utazol" nem lehetett leírni másként, de le kellett írni, mert a New-York-i ikertornyok lerombolásának az első évfordulója volt. Leírni akkor is, ha elsősorban magamra gondoltam csak. Mert a hetvenedik esztendő holdudvarában egyre gyakrabban éreztem úgy, "mintha már pénteken vasárnap, sőt szerdán az lenne. Bizony." S hogy mit tehetek, tehetek-e valamit, ha a test jelzéseiből (kudarcaiból, "hetvenkedéseiből") azt olvasom ki, hogy "ott se vagy még, itt se vagy már", "valaki más" meg (a lélek?, a szellem?) úgy viselkedik bennem, mintha én húznám a vonatot. Mondjam azt, hogy ezt követően, miközben egyik kezemmel a vészféket keresgéltem, a másikkal a tizenkét sorosokat írtam? S egyszer csak hetvenöten lettek? Pillanatkák, így hívom őket.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 990 Ft

A termék megvásárlásával

299 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó magvető könyvkiadó
Kiadás éve2010
Oldalak száma:92
Súly200 gr
ISBN2399969408049
ÁrukódSL#2111174660
Kötéskemény kötés

Elérhető még:

Könyv
E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 990 Ft

A termék megvásárlásával

299 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Kriminálisan jó válogatásKriminálisan jó válogatás