Pavarotti meztelen

Egy impresszárió vallomása az öntörvényű világsztárról. "Pavarotti!? Első találkozásunkkor izmos, fiatal énekes, akit 1967-ben, New Yorkban ismertem meg, egy repülőtéri taxiban, hogy megbeszéljük, hajlandó lennék-e menedzselni? Aztán emlékszem a verejtékező tenorra a vastag szmokingban, kezében gyűrött zsebkendővel, amint lehunyt szemmel fürdőzik első amerikai előadóestje sikerében. Később már felkapott énekes, aki napjában többször is hív, hogy a karrierjét tervezgessük, vagy arra kéri a titkárnőmet, hogy fusson már át a lakására fél kiló friss paradicsommal... Olykor önelégült sztár, aki a koncert után a limuzinban a következő hetekre szervezett fellépéseiről faggat, és minden alkalommal ragyogva lecsap, ha eltévesztem a dátumokat. Néha pedig felsült szerelmes, aki öngyilkossággal fenyegetőzik, amikor sok nője közül az egyik szedi a sátorfáját, vagy ravasz üzletember, aki tőlem tanulta meg becsülni a pénzt... Életem harminchat évét dolgoztam végig Luciano Pavarottival, a világ legnagyobb tenoristájával. Néha csodálatos ügyfél volt. Néha úgy viselkedett, mintha körülötte forogna a világ. Néha szívbéli, bőkezű barátnak éreztem. Néha szörnyű púpnak a hátamon. De mindent egybevetve: remek időket éltünk át együtt." Herbert Breslin visszaemlékezése eleven, szellemes, húsba vágón őszinte és szentségtörő. Kiteregeti barátja és ügyfele féltve őrzött titkait: nőkről, karrierről, pénzről és arról, "hogy miképpen lett ebből a nagyon kellemes, egyszerű, szeretetre méltó fickóból mindenre elszánt, agresszív és tulajdonképpen boldogtalan szupersztár". A könyvben megszólalnak Luciano szappanopera-pályájának egyéb szereplői is, akik szintén nem tesznek lakatot a szájukra. Az utolsó szó jogán pedig nem más hallatja a hangját, mint maga "a tenor"!