Osztályharcok a Vajdaságban

A két háború közti vajdasági munkásmozgalom története az egész korabeli jugoszláv munkásmozgalom történetének egyik legváltozatosabb legmozgalmasabb fejezete, de igen nagy jelentősége van hazánk újabb kori politikai történelmében is. A háborút közvetlenül követő esztendőkben, 1918-1920-ban, taglétszámát tekintve, erős Kommunista Párt és tömeges forradalmi szakszervezetek álltak a munkásosztály élén, amely ekkor aratta első politikai győzelmeit, s gazdasági engedményeket is sikerült kicsikarnia. A munkásosztály jelentős társadalmi tényezővé, a párt komoly politikai erővé nőtt. Az uralkodó osztályok 1921-ben foganatosított drákói intézkedései és terrorja azonban megtörte ezt az erőt, s úgyszólván szétszórta a munkásosztály szervezeteit. De csakhamar ismét talpra állt a mozgalom: a Független Szakszervezetek (1922-1928) és a legális Független Munkáspárt (1923-1925) rendezte a munkásosztály sorait, szembeszegült a párton belüli frakciós harcokkal, a forradalmi munkásmozgalom ismét számottevő politikai erővé vált. A mozgalom fellendülésére az uralkodó osztályok az 1929-es úgynevezett januári diktatúrával feleltek, s megkezdték a leszámolást a munkásosztály forradalmár vezetőivel. Betiltották a Független Szakszervezeteket, a mozgalmi sajtót, majd a kulturális és sportegyesületeket, bezárták a munkásotthonokat, s az aktivisták százait tartóztatták le. Újabb súlyos csapás volt ez Vajdaság forradalmi munkásmozgalmára nézve is, de a harc ezúttal sem szünetelt sokáig. A párt igen hamar kiheverte a súlyos veszteségeket, összegyűjtötte megmaradt harcosait, sőt újakat toborzott, s hamarosan szervezetileg is megszilárdult. Számos korábbi hibát kiküszöbölt az új vezetés, majd 1934 után megváltoztatta a szakszervezetek iránti álláspontját is, s az évtized derekától hozzálátott tömegbázisának, a Népfrontnak szervezéséhez, 1938-1939-ben pedig sor került a Dolgozó Nép Pártjának megalakítására. A mozgalom fejlődése ezután már töretlenül halad előre: Tito elvtárs vezetésével sikerült a párt belső erejét megszilárdítani, végleg leküzdeni a frakciózást, s a párt az osztályharcos szakszervezetekre, főként a Munkás-Szakszervezeti Szövetségre támaszkodva már a háború előestéjén széles tömegbázisra tett szert, s a demokratikus tömegmozgalom tényleges vezetője lett Vajdaságban is. Ezeken a főbb állomásokon követi végig D. Kecic a vajdasági munkásmozgalmat és osztály harcot; történelmileg hiteles képet rajzol, s bár szigorúan tartja magát az adatokhoz és dokumentumokhoz, mégis a legszélesebb olvasóközönséghez szól, s nemcsak a szakmabeliek, a történészek forgathatják haszonnal e művet, mellyel a Szakszervezeti Szövetség Tartományi Tanácsa a forradalmi szakszervezeti mozgalom fél évszázados harcainak kíván emléket állítan