Bertha Dudde

Összefoglaló a végidőkről

ismeretlen  | papír / puha kötés  |  42 oldal

Libri Antikvárium
Magyarázat a jelen szokatlan ismereteiről - Jézus eltorzult tanításának megtisztításáról - a végidőről Amikor föntről jövő szavaimat befogadjátok, a tudás nagy területére magyarázatot kaptok, mert magam vezetlek be abba az ismeretbe, amit értelmetekkel nem vagytok képesek megszerezni. Titeket, akiknek az embertestvérek tanítása lesz a feladata, először titeket is oktatni kell mindenben, ami az emberek számára fontos. De viszont legyetek képesek minden ellenérv kivédésére amikor az értelem emberei a szellemi eredményeket akarják elerőtleníteni. Legyetek képesek minden összefüggést megmagyarázni. Ezért már előzőleg is nagy szellemi tudásban kell elmélyednetek. Ennek megszerzése csak direkt szavaim befogadása által mehet végbe. Közvetlenül megszólítani csak akkor tudlak, ha akaratom szerinti élettel olyanná alakultatok, hogy Szellemem kiömölhet fölétek. Csak ekkor értitek meg mindazt, amit mint mély tudást kaptok. Ugyanaz az ismeret, amikor ember adja át embernek - csak annak lesz érthető, és fogadja el igazságnak, - aki életét szeretetben tölti el, tehát önmagában felébresztette szellemét. A szellemi tudás igen nagy terjedelmű, de csak olyan mértékben kapjátok, ahogyan szükséges, hogy előzőleg magatok is kiérlelődjetek - majd vállaljátok azt a missziót, amit szabad akarattal magatok vállaltatok el. A végre való tekintettel most bővített tudásra van szükség. Az emberek ismerjék meg Öröktől Való Tervemet, hogy földi életük jelenségét is felismerve, mindent megtegyenek az újraszáműzetés elkerülésére. Megváltó Tervem magába foglalja minden teremtett keletkezését - az eredetet, a jelenlegi állapotot, és mindannak a célját, amit szeretetem létrehozott.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 650 Ft

A termék megvásárlásával

265 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó ismeretlen
Oldalak száma:42
Súly100 gr
ISBN2399958663831
ÁrukódSL#2113175739
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 650 Ft

A termék megvásárlásával

265 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Maria Parr: Oskar és énMaria Parr: Oskar és én