Örvény és fúga

FÜLSZÖVEG Az első kötetes író könyve vallomásos összegzés: a férfikor kapujában álló elbeszélő tekint vissza az élet törzsét mindörökké tápláló gazdag, kusza ifjúságra, a családra, szülővárosra, szerelmekre, az emlékezetbe bevésődött színterekre, eszmélkedtető élethelyzetekre. Az összegzés szót nyomatékkal kell hangsúlyoznunk: Bálint Péter regénye nagy vállalkozás. Az epika ősi, mesélő, megelevenítő, világra csodálkozó színei-hagyományai bőven ömlenek át a műbe; karakterek, sorsok, szituációk, tárgyi környezetek, természettörténeti elemek sokasága nyüzsög, tolong a könyvben. A merev, hajthatatlan, puritán nagyanya, a haláltábort megjárt, zsidó keresztapa, a meghasonlott, kertjébe visszavonult latintanár, az öregkori szerelmétől megfosztott, kisemmizett földrajzprofesszor, a hívei által gonoszul - igazságtalanul - kitagadott protestáns lelkész éppúgy részei ennek a világnak, mint a róna tágassága, az alföldi nagyváros színterei, a Tócos-kert elvadult, babonás rengetege, a régi, elhanyagolt bérkaszárnyák bűzös televénye, a zsidó, katolikus, református templomok atmoszférája. E felsorolás is jelzi, hogy az Örvény és Fúga légkörében, alaphangoltságában meghatározó helyet foglal el a szenvedés. Az író sorsukat elszenvedő, lehetőségeikben korlátozott embereket állít elénk, életüket a fölébük terpedő "létrontás" erői, az uralkodni vágyó hatalmi erőszak, az ember ember általi elnyomására épülő történelem határozzák meg. A torzulásokkal, a meghasonlással, a "létrontással" szemben két alapvető életminőséget tud felmutatni Bálint Péter: a műből sugárzó meggyőződés szerint a művészi teremtés és a keresztény eszmerendszer, krisztusi hit az a két archimédeszi pont, ahonnan az ember megkísérelheti az erőszakos hatalmakkal, a rossz erőivel szembeni ellenszegülést.