Virginia Woolf

Orlando

révai kiadás  | 1945  | keménytábla, védőborító  |  337 oldal

Libri Antikvárium
Első magyar nyelvű kiadás. A borítólap Csillag Vera munkája. Kiadói félvászon kötésben, aranyozott emberfejes címfedéldísszel, feliratos könyvgerinccel, bordó előzéklappal, színes, fülszöveges kiadói papír védőborítóban. Előszó: A modern regény "forradalmának" Proust mellett Virginia Woolf a legnagyobb alakja. Az "Orlando" immár klasszikus mű, túlemelkedett vitákon, irányok harcain, bevonult a remekművek örökkévalóságába, s ma már az egész világ kritikája úgy tartja számon, mint kivételes, meg nem fakuló értéket. "Orlando", aki a regény elején mint bájos ifjú korcsolyázik egy felejthetetlenül leírt jégünnepélyen, a regény végén mint ragyogó asszony végez bevásárlásokat a londoni áruházban s száll utána autójába: közben ötszáz esztendő telt el s "Orlando"-val mindössze annyi történt, hogy bejárta a világot, átélt néhány kort és férfiből nővé változott. Alakja az örökké áramló és örökké fiatal élet, a soha nem lankadó vitalitás jelképe, az a fáradhatatlan ifjúság, amelynek mi csak a vágyát hordozzuk magunkban. Láthatunk filozófiát is az "Orlando"-ban, de elsősorban költészetet kell látnunk benne, olyan ragyogó, elbűvölő, lehelletfinom és bűbájosan mulatságos poézist, amilyet csak egy lángelméjű asszony álmodhat. ha van az új világirodalomnak Proust monumentális műve mellett olyan remek, amelyet mindnyájunknak el kell olvasni, az "Orlando" ilyen remek. Csodálatos könyv, gyönyörű és felejthetetlen, tündöklő, játékos, magával ragadó tiszta költészet.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 9 890 Ft

A termék megvásárlásával

989 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Foltos védőborító.
Kiadó révai kiadás
Kiadás éve1945
Oldalak száma:337
Súly200 gr
ISBN2310016577839
ÁrukódSL#2112531236
Kötéskeménytábla, védőborító

Elérhető még:

Könyv
E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 9 890 Ft

A termék megvásárlásával

989 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Czernák Eszter: Cserebere az erdőbenCzernák Eszter: Cserebere az erdőben