Öntörvényűen

Számomra ezt a ,,harc az ünnepért" jellegű poétikai formációt T. S. Eliot Ariel-dalainak egyike, a három mágus ,,vonulása" formálja életmodellé (Journey of the Magi, 1927, a második világháború után Mágusok utazása címmel elsőként magyarra Szabó Lőrinc fordította, majd Vas István, és Rónay György is), amely egyszerre pokoljárás (imigyen fogalmaztak erről a huszadik században) és a derű keresése. A ,,mágusok" a történetmondás lineáris modellje szerint elindulnak egy Születést ünnepelendő, de életre szóló, tao-jellegű utazásukat egyben a Megváltás átélésébe is belevonja a betlehemi barlang és a golgotai három fa, evangéliumi motívumok sugárzásának egyszerre érzékelése. A történetben felvillan a létezés mélyéből sugárzó oximoron, a lineáris vers átlép az időből a káprázat forgásába: a század líráját meghatározó egyik alapmondathoz vezetve: ,,I should be glad of another death." (Vas István: ,,Másféle halálnak örülnék." Szabó Lőrinc: ,,Másik halált szeretnék." Rónay György: ,,Bár jönne már egy más halál.") A nagy alkotók, ha túllépnek is a ,,mai kocsmán", a ,,holnapután"-nak, minden irodalom és művészet utókorának dolgoznak, miként azt Szabó Lőrinc szorongattatásai idején fogalmazta. Hozzátéve: minden esetben a létezés aktuális máinak tragikumában megmerülve, a holnapban való tájékozódásra felkészítve sugároznak efelé a ,,holnapután" felé. Az így kiváltódó poétika az elkövetkező pusztulás(ok) idejére előre formálja a világ világosságát. Amelyre nem figyeltek, amit keveselltek a kortársak, politikus szavakat vártak a megfogalmazódó fényesség befogadása helyett. A keservesen kilicitált derű majd csak utólag, az akkori vészek múltán mostanra szerveződő távlatban állhat össze poétikailag megfogalmazható képletté, újabb nemzedékek példázatává (kortársaim között a hatásnak erre a nem filológiai, de lényegi következményeire éppen költők pályáját követve figyelhettem fel, amikor Orbán Ottóval a Petőfi Irodalmi Múzeumban hosszú, több részes életmű-interjút készítettem, és utolsó köteteit kritikákkal követtem, Kalász Mártonról valaha monográfiát készültem írni, Turczi Istvánról el is készítettem kismonográfiámat, Szepesi Attila varázslatos költészetét pedig az utóbbi években kezdem igazán értékelni). Kétségtelen szerepet játszik mindebben a huszadik század sajátos eseményvilága, mégsem csak történelmi tényekhez, vagy ideológiákhoz kötöm mindezt, amit a múlt század egészében felkínál. A mindennek essenciájából kialakuló poétikát szálazom össze, hogy megtaláljam folytathatóságának mai lehetőségeit. Egybelátni itthon az európai folyamatot, és ebben elhelyezni benne egy hazai költő megjelenését - vajon megtörténhetett-e akkor? Ha igen, hogyan? (részlet az előszóból)