Nyugtalan vitorlák

Részlet a könyvből: "Viharos nap volt. Az ég szinte aláereszkedett a tengerre, amely dühösen rázta feléje óriási, tarajos hullám-ökleit. Mennydörgött, fenyegetett a víz és harsogva tört meg a sziklákon. A háborgó, csapkodó habok fölött északnyugati szél fújt a part felé - egyre hangosabban zúgott, azután hol elhalkult, hol új erőre kapva fütyült a szirtet borító fák között. A panaszos morajlás süvítéssé, majd bömböléssé fokozódott; az orkán végigsepert az erdő hajladozó vörösfenyőin. A zenebonát növelte a sirályok rikoltozása. Vén varjú károgott az ágak között, három másik felelt neki. A távolból emberi hangokat is hozott a szél. Az egyenetlen, sziklás talajon két emberi alak bukdácsolva igyekezett a tenger felé, szaggatott, hangos beszédük időnkint keresztültört a vihar lármáján. Kis idő mulva csönd lett. A szél elült. A dagály kezdett visszafelé húzódni, belekapaszkodott a moszatokba és sziklákba, mintha azokat is magával akarta volna ráncigálni. Nyomában ottmaradt a meztelen föveny, hosszúkás, szürke kavicshalmokkal, amelyek símán csillogtak, ha rájuk sütött a nap. A két alak közül a festőibb megjelenésű most kilépett a sziklák közül a homokpartra."