November - Stílusgyakorlat töredék

Gustave Flaubert-t elsősorban a halhatatlan Bovaryné mestereként ismeri a világirodalom közönsége. Ez érett kori mű. De Flaubert is volt fiatal, és ifjúkori remekművek egész sorát hagyta ránk - kiadatlanul. A November is ilyen, még romantikus prózaköltemény, amelyet húsz éves korában írt. A kötet lapjain a fiatal Flaubert és első szerelme lép elénk, élethű megformálásban. Maga Baudelaire szintén - mint Flaubert sok barátja - nagyra értékelte e kéziratot. A szerző egyszer így nyilatkozott: "Az igazi irodalmi műben az író úgy van jelen, mint Isten a teremtésben. Sehol sem látni, de mindenütt érezni őt." A Novemberben Flaubert még "látható", mert az írás számos önéletrajzi elemet tartalmaz, de már - legalábbis szándékát tekintve - igyekszik meghaladni az önéletrajziságot az igazi flaubert-i szenvtelenség esztétikájának útján, a művészi objektivitás irányában. Mert valóban ilyen íróvá lett, és e programot egyik levelében ekképp fogalmazta meg: "Egy regényírónak szerintem nincs joga elmondania véleményét e világ dolgairól. Alkotásában Isten teremtését kell utánoznia, azaz alkotni és hallgatni." A November és a Bovaryné két állócsillag. Közöttük fényévnyi a távolság. Flaubert minden egyes remekműve külön világ. Már e meggondolás önmagában is elég ahhoz, hogy minden írását kitüntető, feszült figyelemmel olvassuk.