Névtudomány és művelődéstörténet

zalaegerszeg  | 1989  | papír / puha kötés  |  389 oldal

Libri Antikvárium
A IV. MAGYAR NÉVTUDOMÁNYI KONFERENCIA ELŐADÁSAI PAIS DEZSŐ SZÜLETÉSÉNEK 100. ÉVFORDULÓJÁN - ZALAEGERSZEG, 1986. OKTÓBER 8-10. ELŐSZÓ Az elmúlt 30 évben a magyar névtudomány kiemelkedő rendezvényei voltak az immár hagyományossá váló konferenciák, amelyeket méltán tekinthetünk egy-egy fejlődési szakasz lezárásának, az elért kutatási eredmények összegezésének. Az elsőn, 1957-ben még inkább csak az igények fogalmazódtak meg, mit kellene tennünk, milyen feladatok várnak a névtan kutatóira, de ezzel együtt már kibontakoztak a későbbi föllendülés körvonalai. Tizenkét évvel később, 1969-ben, a felfelé ívelő szakasz csúcsán került sor a második konferencia megrendezésére, amelyen az igen nagy számú előadás és a változatos tematika arról tanúskodott, hogy a névtan már nem a nyelvdiszciplína. Újból eltelt tíz év, a kezdeti lendület kissé alábbhagyott, de azért 1980-ban a veszprémi harmadik konferencia is sikeres volt. Lőrincze Lajos zárszava szerint "áttekintették a névkutatás főbb területeinek az elmúlt évtized során mutatkozó eredményeit, sorra vették hiányait, gondjait, rámutatva egyidejűleg az eljövendő évek legfontosabb feladataira" (MNyTK. 160. sz. 245). Lőrincze igen jó jósnak bizonyult a konferenciák további időrendjét illetően is. Az említett zárszóban javasolta: "Talán nem okvetlenül szükséges, hogy újabb tíz esztendőt várjunk a következő konferenciára. Úgy gondolom, öt-hat év múlva ismét összejöhetünk, számot adni az eltelt időről, számba venni feladatainkat, teendőinket" (i. m. 249). Valóban, hat év után Pais Dezső 100. évfordulója adott alkalmat arra, hogy Zala megye vezetőségének szíves meghívására a jeles tudós szülőföldjén rendezzük meg a IV. magyar névtudományi konferenciát. Az elhangzott előadások egyértelműen bizonyítják az elhatározás helyességét, hiszen Pais Dezső munkássága szorosan összefonódott a névtudománnyal. A minden eddiginél nagyobb számú résztvevő nemcsak a névtan iránti lelkesedésből jött el Zalaegerszegre, hanem azért is, hogy lerója tiszteletét a közelmúlt nagy tudós egyéniségének emléke előtt.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 990 Ft

A termék megvásárlásával

399 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Megjelent 500 példányban. Fekete-fehér ábrákkal, kihajtható mellékletekkel.
Kiadó zalaegerszeg
Kiadás éve1989
Oldalak száma:389
Súly200 gr
ISBN0349001932935
ÁrukódSL#2106506741
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 990 Ft

A termék megvásárlásával

399 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély