Nemzeti látószögek a 19.századi Magyarországon (19.századi magyar nemzetépítő diskurzusok)

A kortárs társadalomtudományokban az 1980-as évek óta paradigmatikus jelentőségre tett szert a modern nemzet kutatása és értelmezése. Általánosan elfogadott nézet, hogy a modern nemzetek nem eleve adott és időtlen létezők, kiépülésük egy soktényezős, sokszereplős történeti folyamat eredménye, és ma ismert formájukat a 19. században elterjedt nacionalizmus hatására nyerték el. Míg számos európai példa alapján úgy tűnhet, hogy a modern nemzet egyik kritériumát homogén mivolta jelenti, a 19. századi Magyarországon a nemzetépítés folyamatát jellegzetesen átszövik a rendi világ korábbi eredetű, de továbbélő hagyományai, a hozzá kapcsolódó nemzetfelfogások értékrendjei, társadalmi intézményei, mentális struktúrái. A 19. századi magyar nemzetépítés elemeinek értelmezése új szempontok és források alapján című kutatásunk, amely 2007-ben indult az OTKA támogatásával, éppen a fent jelzett pluralitás leírását, elemzését tűzte ki célul néhány konkrét, jól megragadható és e szempontból eddig kevéssé vizsgált kutatási területen. A különböző, egymástól nagymértékben eltérő vizsgálati terepektől és az őket egyúttal összekapcsoló közös elemzési kategóriák meghatározásától azt vártuk, hogy segítségükkel egy lehetséges új irányát jelölhetjük ki a magyarországi nemzetépítés leírásának és értelmezésének. Ahogy azt kötetünk címe is illusztrálja, az egyes tanulmányokban olyan látószögeket mutatunk be, amelyekből a 19. századi társadalmi, politikai és szellemi élet ,,nemzeti ügynek" elkötelezett szereplői, körei a nemzetet - ezt az általuk részben vizsgált, részben létrehozandó - tárgyat szemlélték illetve elképzelték. Míg ezek a látószögek eltérőek, egymáshoz képest változatosak, vajon az általuk lehetővé tett szemléletmód olyasvalamit teremtett-e, ami - a nacionalista ideológia elvárásának megfelelően - a homogenitás felé haladt? Erősen kételkedünk ebben. Ha a nemzetépítésre nem az eredménye, nem a teljesítménye felől tekintünk vissza (mely a 19. századi Magyarország esetében amúgy is felemás), hanem időben zajló és nem teleologikus folyamatként fogjuk fel, és gondolatban szinte újrajátsszuk, akkor talán kihagyott lehetőségek, alternatívák is láthatóvá válnak: olyan búvópatakok, amelyeket csak a figyelmes szem lát, s különben észrevétlenek a nemzetépítés fősodrához képest.