Nem futball, Calcio! - Az olasz futball története

Az olasztól mindent akarsz! Kaját, piát, göncöket, művészetet, életérzést. És futballt, vagyis calciót. Pedig az olasz labdarúgás egy paradoxon: a feketeöves életigenlők, a nyelvükben zenét hordozó művészek a futballpályára lépve bő százhúsz éve katonás, fegyelmezett kommandóvá lényegülnek át. A néplélek mindenhol visszaköszön: a brazil kicselez, a spanyol kipasszol, a német lefut (az angol kiesik tizenegyesekkel), csak Olaszországban nem. Ennek az lehet az oka, hogy - hasonlóan az országot alkotó, egymástól nagyon is különböző népcsoportok színes elegyéhez - a calcio is egy katyvasz. Magyarok és egyéb Duna mentiek, oriundók és más bevándorlók, no meg a legminőségibb légiósok formálták ennyire különbözővé attól, amit az olasz habitusról általában gondolunk. Ha mégsem, akkor az olaszok kevésbé ünnepelt kiválósága: a szervezett bűnözés, illetve az asztal alatti ügyletekben szerzett tapasztalat szivárgott be a játékba. Innen az évtizedeken át büszkén viselt cinizmus plecsni. És az is lehet, hogy Vittorio Pozzónak van igaza, és az olasz inkább üt, mint állja az ütést. A calcio mindenesetre egyáltalán nem csak futball, amit ebben a könyvben egy olyan időegyenes segítségével bizonyítok be, amelyen a tizenkét legjelentősebb olasz klubcsapat aranykorát bemutatva haladunk végig az évtizedeken 1900-tól napjainkig. Mindehhez pedig a futball örök héroszai, futballgondolkodó látnokai, omnipotens mecénásai és hétpróbás gazfickói állnak sorfalat.