Otto Weininger

Nem és jellem (Elvi tanulmány)

dick manó  | 1913  | kemény kötés  |  412 oldal

Libri Antikvárium
Ottó Weininger, Nietzsche óta a filozófia legnagyobb erejű, élességül és kiméletlenségü gondolkodója, a gondolkodás történetének megdöbbentően érdekes alakja, mindössze egy teljes müvet alkotott, a Geschlecht und Ckarakter cimüt, melynek magyar fordítása itt következik. Ezt az egyetlennek maradt főművét huszonhárom éves kora előtt irta, huszonhárom éves korában adta ki, 1903 májusában. Ugyanez év októberének 4-én Weininger agyonlőtte magát, kérdőjelet téve nem egészen huszonnégyesztendős életének tömör, komor, hatalmas és félbenmaradt mondata után. A mai napig csaknem tíz esztendő telt el Weininger halála éta, s ina már megállapítható, hogy az emberiség egyik nagy oktatója pusztult el a huszonhárom éves filozófusban. E megállapításnak még az sem szegi szárnyát, hogy Weininger műve, a Nem és jellem, 1903 óta tizenhárom kiadást ért meg, tehát elindult a népszerüség szemetes ösvényén. Népszerüvé, a szó rosszabbik értelmében, és olvasottá nem a nagyszabású filozófusnak ebben a könyvben megnyilatkozó tulajdonságai tették, hanem az a természetes, s az emberi ostobaságból vas-logikával következő tény, hogy tudományos pamflétot láttak benne, a nők és a zsidók ellen hihetetlen ékesszólással megirottat. Támogatta ezt a hitet a Weininger életrajzából vett két adat. Az egyik, hogy Weininger - arcban - oly rút volt, hogy még a rút férfiak közt is ritkította párját. A másik, hogy a1 doktori promóciója napján (1902 julius 21-én) elhagyta eredeti zsidó vallását s a protestantizmusra tért. Hogy a nőt nem gyülölte, csak saját filozófiája alapján értékelte, arra elég azt az egy bizonyítékot felhozni, hogy ily gyülöletnek éppen Weininger gondolkodásából folyóan semmi értelme nem lett volna. De bizonyíték az egyik gyülölet nem-létére a másiknak a nem-léte is.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 7 890 Ft

A termék megvásárlásával

789 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó dick manó
Kiadás éve1913
Oldalak száma:412
Súly500 gr
ISBN2310011673116
ÁrukódSL#2112035548
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 7 890 Ft

A termék megvásárlásával

789 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Az Olvasás világnapjaAz Olvasás világnapja