Nem és jellem (Elvi tanulmány)

Ottó Weininger, Nietzsche óta a filozófia legnagyobb erejű, élességül és kiméletlenségü gondolkodója, a gondolkodás történetének megdöbbentően érdekes alakja, mindössze egy teljes müvet alkotott, a Geschlecht und Ckarakter cimüt, melynek magyar fordítása itt következik. Ezt az egyetlennek maradt főművét huszonhárom éves kora előtt irta, huszonhárom éves korában adta ki, 1903 májusában. Ugyanez év októberének 4-én Weininger agyonlőtte magát, kérdőjelet téve nem egészen huszonnégyesztendős életének tömör, komor, hatalmas és félbenmaradt mondata után. A mai napig csaknem tíz esztendő telt el Weininger halála éta, s ina már megállapítható, hogy az emberiség egyik nagy oktatója pusztult el a huszonhárom éves filozófusban. E megállapításnak még az sem szegi szárnyát, hogy Weininger műve, a Nem és jellem, 1903 óta tizenhárom kiadást ért meg, tehát elindult a népszerüség szemetes ösvényén. Népszerüvé, a szó rosszabbik értelmében, és olvasottá nem a nagyszabású filozófusnak ebben a könyvben megnyilatkozó tulajdonságai tették, hanem az a természetes, s az emberi ostobaságból vas-logikával következő tény, hogy tudományos pamflétot láttak benne, a nők és a zsidók ellen hihetetlen ékesszólással megirottat. Támogatta ezt a hitet a Weininger életrajzából vett két adat. Az egyik, hogy Weininger - arcban - oly rút volt, hogy még a rút férfiak közt is ritkította párját. A másik, hogy a1 doktori promóciója napján (1902 julius 21-én) elhagyta eredeti zsidó vallását s a protestantizmusra tért. Hogy a nőt nem gyülölte, csak saját filozófiája alapján értékelte, arra elég azt az egy bizonyítékot felhozni, hogy ily gyülöletnek éppen Weininger gondolkodásából folyóan semmi értelme nem lett volna. De bizonyíték az egyik gyülölet nem-létére a másiknak a nem-léte is.