Nápolyi Johanna - Egybekötve (Trecento / Nápolyi aranykor / Endre és Johanna / A nagy per / Egyházszakadás)

Fülszöveg "Johannával - mondja a szerző - huszonhét éves koromban találkoztam, az avignoni várban. Egészen más volt, mint ahogy ifjúkorom emlékvilágában kialakult a könnyűvérű, férjgyilkos nápolyi királynő figurája. Az avignoni Pápák Várának hagyománya tragikus sorsú, ártatlanul üldözött, ragyogó képességű s szellemű fiatal nő képét rögzítette az utókor számára. A palota nagytermében aratta a magyar Lajos király fölött élete legnagyobb diadalát: itt mentette fel a pápai szó a férjgyilkosság vádja alól. Johanna viszont Avignon városát - amely az ő birtoka volt - ajándékozta a Szentszéknek. Megoldani az aversai bűntett csomóját s kialakítani a megközelítően hiteles Johanna-képet: ez lett számomra a következő esztendők kedves feladata. Lassan elém tárult az európai történelem egyik bonyolult korszakaként a XIV. század, melynek Itáliája (hiszen a történet jórészt itt játszódik le) magán viseli a trecento társadalmi, szellemi és politikai változásait. Nápolyban a feudális Anjou-kor meghosszabbította a Középkor Őszét; ugyanakkor a toszkán köztársaságok élete már a korai reneszánsz szellemi és politikai szabadságának fényében tündöklött. Csak Róma vált komorrá, elhagyatottá: az örökös zavarok elől elmenekült pápai udvar hét évtizedre a provence-i Avignonban költözött. A kérdés: bűnös-e Johanna, s ha igen, mennyiben, férjének, Endrének meggyilkolásában - hosszú időn át foglalkoztatta a kor uralkodóit, diplomatáit, de a krónikásokat is, s olyan szellemi emberek, mint Petrarca és Boccaccio is elmondták a véleményüket. Minthogy a közvetlen tetteseket gyorsan elhallgattatták - soha nem derült teljes világosság a tragikus aversai éjszaka történetére és motívumaira. Johanna életében a merénylet szinte csak epizód volt, hiszen három évtizeden át uralkodott egy ősi királyság trónját, olyan korszakban, amikor a nők legfeljebb misztikus síkokon juthattak szerephez. Hosszú századok óta a nápolyi királyasszony volt az egyetlen, aki szépségével, tehetségével, de szenvedélyeinek erejével is - nő létére - rá tudta nyomni egyéniségének bélyegét az őt környező világra Közel három évtizeddel ezelőtt írtam a Nápolyi Johanná-t. A hazai történelem akkori dogmája: Johanna feltétlen bűnössége volt. Így nem volt veszélytelen megbontani a hagyományt, megkísérleni e hatszáz esztendős per újrafelvételét. Johanna alakja lényegében most is úgy áll előttem, miként kialakult a regény írása során. S míg formálódott a főhősnő sorsa - egyre világosabbá vált a kor képe a maga összetevőiben. Éreznem kellett az akkori Európa belső összefüggéseit - a kontinensen kialakult szellemi, társadalmi, gazdasági viszonyokkal. Könyvem 1940-ben látott napvilágot. Felfogásom, stílusom, de talán mondanivalóm lényege is ennek a nagyon súlyos periódusnak nyomasztó világát tükrözi."