Napló

tiszatáji alapítvány  | 2006  | keménytábla, védőborító  |  451 oldal

Libri Antikvárium
Mint minden ember, fiatal koromban, de később is, én is próbáltam naplót írni, az ilyesféle naplóvezetéshez azonban nemcsak az idő és szívósság nem volt meg bennem, de talán az érdeklődés sem önmagam iránt vagy a rendszeres természettudományos megfigyelő kedv a világ iránt. Életem derekán vagy azon túl is azonban mégis rákaptam a naplóírás egy másféle fajára, amelyhez hasonlót előttem nem tudom, űzött-e valaki: egy-két napig nagy szenvedéllyel vezetett írások ezek, amelyek mint a szimatot fogott kutya a földbe, csillapíthatatlanul túrnak a lélekbe vagy az igazságok rendszerébe valami után. E naplók közül az elsőt azok az évek sajtolták ki belőlem, amelyek drámaíróvá is tettek, csak valamivel később; így nemcsak szimbolikus, de időrendi jelentősége is van, hogy a gyűjtemény első darabja első igazi drámám bemutatásához kapcsolódik. Életem legnehezebb esztendei voltak ezek: a Törökvész úti ház építése és leégése közé eső nyolc-kilenc év, a harmincas évek második s a negyvenes évek első fele; külső körülményeim, sőt vonzalmaim ekkor váltak mintegy csapdájává annak, ami mint eszmény megért bennem.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 5 790 Ft

A termék megvásárlásával

579 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Megkímélt, szép állapotban
Kiadó tiszatáji alapítvány
Kiadás éve2006
Oldalak száma:451
Súly400 gr
ISBN2310012479076
ÁrukódSL#2112153412
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 5 790 Ft

A termék megvásárlásával

579 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Rob Dial: Változás amire mindig is vágytál Rob Dial: Változás amire mindig is vágytál